Szári

Mint minden hétfőn, ma is eljött Devi, de ma többnyire pótnagymama szerepben volt jelen. Ebédet hozott, és a gyerekekre figyelt, miközben a hatfős hadtest felvonult dobozokkal, papírokkal, hungarocel lapokkal, és megkezdték a kétnapos dobozolást.
Nem mondanám, hogy szeretem ezt a költözősdit, annak ellenére sem, hogy mérföldekkel könnyebb így a dolog, mintha mind a 240 négyzetmérert nekem kellett volna egyedül elpakolnom. Estére a szorgos brigád is rendesen elfáradt... A helyzetet ez a kép szemlélteti a legjobban.
Ma estére 120 doboznál tartottak, és még van jónéhány elcsomagolnivaló. Holnap estére fognak végezni, és a mai napból okulva a gyerekeket muszáj lesz valahova eltávolítani, mert már sem játék, sem igazi tér nincs a számukra, a dobozokon mászkálnak, ami meg nekünk nem a szívünk vágya. Azt hiszem medencézé lesz a vége, hogy aztán hat körül bepakoljuk ahullafáradt társaságot az autóba, és három órácskát zötyögjünk hegynek fel.
A mai napban a legjobb egészen biztosan Devi jelenléte volt, erősítettük egymást, hogy menni fog ez, ő sokat pityergett közben, mesélte, hogy tegnap is elsírta magát otthon... és tudom, hogy ugyanazt gondolja, mint én.
Búcsúajándék gyanánt pedig hozott nekem egy szárit... Teljesen meghatott ezzel, tudta ő, hogy régi álmom volt egyszer viselni egyet, de hogy legyen egy sajátom is, arra sosem gondoltam. Tegnap ugyan ismét voltunk ruhanézőben, és Lelle is, Áron is kapott végül, de én nem találtam semmi olyant, ami a szívemhez nőhetett volna, így aztán kicsit elszonytyolodva, de lemondtam róla, hogy legyen nekem is valami "indiai" innen.
Háromszor vettük végig, hogyan kell felvenni, negyedszerre már egészen profin sikerült, remélem nem felejtem el hazáig. :)
A szári különlegessége pedig abban rejlik, hogy Devi ezt magának varrta (kell a nagy lepel alá egy aprócska blúz is :)) egy esküvőre, aztán végül sosem volt rajta. A színe csodaszép, kívánni sem tudnék ennél gyönyörűbbet. (sokkal lágyabb rózsszín, de a képek sajnos nem adják vissza... Devi azt mondta, onion pink... :)
Délben mikor a lányok is megérkeztek (és azonnal végigszaladtak az egész házon, ahol már csak dobozokat találtak bútorok helyett... Mikolt meg is szeppent ettől egy kicsit (Áronról nem is beszélve, ő egész délelőtt belénfúrta magát, délre nagyjából kiengedett, de nyilván fogalma sincs, mi készül... szegénykém...), felöltöztettem őket az új ruháikba, és elkészült végre a közös kép, amin Devi arca is látszik. :)
Nem köszöntünk el még, jövő pénteken, mikor visszajövünk átadni a kulcsokat, eljön elbúcsúzni...