Ősz

Megvárta, míg kicsit ideszokunk, ez kétségtelen.
Ma megérkezett az az ősz, ami már kihívás nekem. Szeretem a színes leveleket, rugni az avart, jólesőket szippantani az illatából, kicsit még dideregni is.
Azért most mellbevágott, mikor reggel ismét alig tudtam követni a gyerekek tempóját, akik már régen ki akartak volna menni az udvarra, míg én kerek egy órán át szedegettem elő a megfelelő mennyiségű és nagyságú ruhadarabokat, mire végre mindenkin volt kapucnis pulcsi, sapka, és meleg mellény is.
Talán azért is érezzük úgy magunkat, mint akik el sem mentek, mert majdnem egy éve épp ilyen időben hagytuk itt a házat, a családot, és lám most is a hulló levelek között talál minket Budakeszi. Eddig csak örömködtem a napsütésnek, most egy kicsit dideregve pislogtam és elképzeltem, milyen lesz majd otthon, amikor már a helyükön lesznek a dolgaink... no akkor majd jöhet a hó is akár. :)
A gyerekeknek úgy tűnik mindegy, csak kint lehessenek, Hanna az egyetlen, aki fázósabb a többieknél, ő egész délelőtt zsebre tett kézzel mászkált, bélelt cipőben, amit tegnap vettünk neki (az eladónő némileg értetlenkedett rajta, miért akarok már most melegbundás bakancsot venni, mikor még hol van a december... pedig jó választás volt :)), és még egy jókora sálat is a nyaka köré kellett tekernem. :)
Az ő kérésére felmentünk a kisállatkertbe a Vadasparkba. Igazi hazaérkezős élmény volt mindannyiunknak, a csípős hideg ellenére alig akarózott elindulni hazafelé. Minden állatot megetettek fenyőtüskékkel, csacsit simogattak, kecskéket bámultak, bocit néztek.
Lelle az egészből csak annyit látott, míg pár másodpercre kinyitotta a szemét, majd gyorsan vissza is csukta, biztos, ami biztos, bele ne menjen a hűs.
A képeket rendezgetve olyan ismerős és egyben szokatlan volt a látvány... egy hete még elég volt egy rövidnadrág... és mégiscsak ezek az igazi októberhez tartozó képek. Hiányzik is az, meg természetes is ez.
Ime egy tavalyi kép.