Lelle játszik

Anyukám kérdezte a minap, van-e ennek a gyereknek rágókája... mert sosem viszünk magunkkal semmi ilyesmit. A cumiláncot kivéve, amit viszont előszeretettel rágicsál, fogdos, ha úgy adódik.
Pedig van elég bébijátékunk, de tény, hogy eddig nem volt késztetésem előszedni őket, néhány apró kivételtől eltekintve.
Az első játéka a sosemhasznált kiságy fölé lógatható, kissé giccses forgónk volt, aminek testvérét egy vendégeskedés során ismert meg egy kölcsönágyikóban, és rettenetesen élvezte, hogy mozog, zenél. Nézte, kacarászott, sőt akkor először megpróbálta megfogni is. Picit elszégyelltem magam, milyen anya az olyan, aki a háromhónaposának nem ad semmi izgalmasat. A tesók nem ez a kategória, ahogy az én kezem sem, amivel sokat játszunk, meg a szépzene sem, amit általában hallgatunk, ha olyanunk van... nem, itt kifejezetten a színes, szagos cuccokra gondolok, bár már most tudom, bogy a magokkal töltött félliteres műanyag flakon lesz a nonpluszultra hamarosan.
És akkor felszereltük a miforgónkat, ami azóta is nyugitárs, játékeszköz, motivációs tárgy.
Aztán feltúrtam a kacatosdobozt és előkerült néhány nekivaló, köztük csörgős Ella baba, és a farkánál felhúzható bárány is, aki szintén szolíd dallamot játszik.
Lelle pedig megérett a hasonfekvére, sőt a játék kedvéért még meg is fordul. Egyre gyorsabban.
És így hason nyúl is. :)
Támasztani még mindig nagyon finomkodva igyekszik csak (pedig edzünk, de ennek ellenére sem), de fél kézzel a szájában, a másikkal a bari felé nyúlva egészen komoly koordinációt mutatott ma délelőtt.
Elnézegteve a képeket, olyan hihetetlen, hogy már ekkora. Maholnap vehetem elő a jólbevált kúszásra ösztönző kisgömbünket...