Megérkezős

Dani mesélte, hogy van egy nép, akik ha repülnek valahova, egy jelentős időt a reptéren ücsörögve töltenek, arra várva, hogy a lelkük is megérkezzen. Valahogy így vagyok most én is ezzel a megérkezéssel. Fizikailag már itt vagyok, a lelkem egy része viszont még kering valahol a világban. Időről időre rámtör a hiányérzet, a melegé, néhány emberé, pár ételé, és néhány helyé. Odafelé ez nem volt, tudtam, Magyarországra biztosan eljutok még :). Malajziával más a helyzet. Oda, épp oda, ahonnan jöttünk már soha nem fogunk visszatérni.
Ezt feldolgozni pedig idő.
Annyira más az itt és az ott, hogy még közös pontot sem találok, nem mondhatom, hogy nem baj, mert ez itt jobb, mert nem jobb vagy rosszabb, egyszerűen más. Nagyon más.
És persze bosszankodom, mikor rettenet sok idő a négyet elkészíteni, akkor is, ha utána nyomban normális hőmérsékletben játszhatnak odakinn, ameddig csak tetszik nekik.
Például.
Lelle úgy tűnik lelkileg megérkezett, épp olyan mosolygós-sírós, mint amilyen volt... :) Neki fizikailag kellene végre ráállnia a magyar valóságra, mert a fél ötös ébredései kicsit elveszik az erőnket. :) És ha nem hatan laknánk egymás hegyén hátán (aminek kétségtelenül vannak igen szép pillanatai is), lehet, hogy könnyebben menne a szoktatás, de egyelőre nem örülnék, ha mindenki hajnalban kukorákolna, így aztán kénytelen vagyok Lellét kihozni a szobából, amire persze teljesen fel is ébred általában. Egyébként viszont szereti a hűvöset, ellentétben az előzetes félelmeimmel. :)
A többiek lassan megérkeztek testileg, lelkileg pedig látványosan. Összeszorul értük a szívem, ezért az egy évért, amiben nyilvánvalóan több volt a munka, mint az élvezet számukra, és ez ahogy nézem őket az én lelkiállapotaimtól is részben függetlenül igaz. Itt, bár én még dolgozom, ők olyan arcaikat mutatják, amelyekről emlékeim vannak csak, és bizony majdnem mind ide köthető. Hanna teljesen felszabadult, csacsog az összes útjába kerülővel, legyen az felnőtt, vagy gyerek. Kipattan az ágyból, és rohan öltözni, és egészen kinyílt az összes vonatkozásban. Veszekszik, kiáll magáért, szeret, kedveskedik, figyel, vagy épp nem. Mint egy rendes gyerek. :)
Mikolt egyelőre néha zavart, de Hannát figyelve a legtöbb helyzetben otthonosan mozog. Ő inkább figyel, és mindent megkérdez. A póznákról lógó vezetékektől kezdve a villamos vs vonat kérdéskörig.
Áron folyamatosan az udvaron lenne, hintázna. :) Neki a játszó is újdonság, a homokkal és a mászókákkal együtt. Szereti.
Persze az új helyek azonnal beindítják nála a menekülési reakciót, Vikiéknél a minap mindenre az volt a válasza "nem". Gyaníthatóan, ha azt hallotta volna, hogy ma ott alszunk, meg sem lepődött volna. Remélem, lassacskán hazaérünk majd végképp, és mindent szépen megszoknak itt.
Ezek a képek szerintem magukért beszélnek, úgy látom, jó nekik itt. :)
Dani érzéseiről nem tudok, annyi biztos, hogy nagyon jólesik neki a fehér kenyér, az almáspite... :) de majd megkérdezem, ha végre egyszer rendesen tudunk két szónál többet váltani. Mert most épp elég hajszolt azért az élet, és ha együtt vagyunk, akkor is legalább három gyerek van körülöttünk.