Lelkileg éppoly megmozgató, mint amennyire csodaszerű. Mert olyan régen volt már, és mert mégis olyan, mintha nem is telt volna el majdnem egy év.
Ha most nem tudnám, hogy sok ilyenünk lehet, és nem a klasszikus expat életet éljük, amikor évente pár hétbe kell besűríteni minden fontos találkozást, akkor eléggé mélyen magam alatt lennék most.
Igy viszont egyszerre nagyon jó érzés, hogy ennyi barátunk van, ugyanakkor néha alig bírom feldolgozni, hogy most egyszerre ennyi sok szeretetet, törődést, érdeklődést, beszélgetést, kapok.
Persze a fényképezés rendre elmarad, pedig olyan jó volna visszaadni most képekben is azt a sok örömöt, amit a gyerekeken is látok, minden alkalommal, amikor újabb és újabb régenlátott barátjuk kerül elő.
Áron az egyetlen (Lelle még csak a szokatlant igyekszik feldolgozni), aki minden új helyen megilletődve figyel, vajon ma este ott alszunk-e. Idővel azért ő is oldódni szokott, és lelkesen próbál ki minden új játékot, kapcsolódik az aktuális csapathoz.
A lányok pedig olyanok, mintha el sem mentünk volna, pedig az ő életükben elég hosszú idő telt el, mióta utoljára látták a barátokat, nekem pedig örül a lelkem, ahogy minden alkalommal bebizonyosodik, valódi barátságok ezek, pont olyan egyetértésben, ahogy egy éve, csak a játékok mélysége változott a korukkal együtt.
Nem is sorolom a múlt hét összes együttlétét, mind hihetetlenül fontos volt nekem, és nem győzném betűkkel, mennyire hálás vagyok ezeknek az óráknak. Mert segítenek hazaérkeznem, megerősítenek abban, hogy elhiggyem, képes leszek megküzdeni a most hegyeknek tűnő nehézségekkel (amit a sokgyerek-tél-egyedüllét-bezártság félelmteli gondolatai okoznak), és elsősorban okot adnak arra is, hogy megtapasztaljam, az igazi barátságaink nem múltak el, sőt... És még nincs is vége a sornak, előttünk van még egy jópár találkozás.
És már alig várom, hogy hazaköltözzünk, és kinyíljon az ajtó, és jöhessen akinek kedve van.
Remélem, sok ilyen lesz. :)
És hogy mégse múljon el kép nélkül ez a poszt, íme néhány a tegnapi dunaparti Leólátogatásról, és bár a vízhez nem jutottunk el, egy cseppet sem bánom. :)
Mert volt benti játék összhangban és kisebb csörtékkel, ahogy az már lenni szokott ha öt gyerek együtt játszik, és volt játszóterezés is, és legközelebb lesz kacsaetetés is... Ha Hannán múlik, mielőbb. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar