Hanna hercegkisasszony

A lányoknak sok, ám nagyon vékonyszálú selyemhaja van. Emiatt elég nehéz olyan frizurát készíteni nekik, ami egész nap tart, és nem lóg néhány tincs tíz perccel az elkészítés után a szemükbe.
Mikolt, mert velem van egész nap, a könnyebbik eset, neki akármikor újra lehet gondolni a haját, de Hanna, aki az oviban tölti a délelőttöket, fejtörést okoz. Pláne, mert a reggelek zömmel Danira hárulnak, ő a fodrász és a dresser egy személyben, és azt hiszem az már nem lehet elvárás, hogy kreatívkodjon. Bár nagyon tehetséges, mára háromra emelkedett a száma a lehetséges verzióknak, amik közül van egy, ami nagyjából tart délig, míg újra látjuk egymást Hanna, meg én.
Volt idő, amikor befontam a hajukat, ez egy nagyjából tartós megoldás volt, de csak abban az esetben, amikor már nem volt frissen mosott a hajuk. Ráadásul elég időigényes is, és bár mindketten igazán jó alanyai a fodrászkodásnak, Mikolt többször nehezményezte a folyamat hosszát és kényelmetlenségait egyaránt.
Mígnem a napokban rátaláltam a legjobb megoldásra. :) Majdnem olyan, mintha fonnám, de sokkal gyorsabb, és a végeredmény annyira tetszett mindkettejüknek, hogy azóta kérik, csináljak koronát a fejükre. Mert tényleg olyanok vele, mint a hercegkisasszonyok. :) Ime Hanna haja ma reggel (ez még mindig csak akkor működik, ha reggel nekem is van lehetőségem részt venni az elkészítésben):
Ez a második kép csak azért kerül most ide, mert nekem ezen Hanna teljesen Dani. Az arcformája, a szája, a szeme vágása, a haja színe. Olyan nagyon jó látni, ahogy megsokszorozódnak ezek a szeretett, ismerős vonások. :)
És hogy a hercegkisasszonysághoz vezető út milyen kihívásokkal teli is tud lenni... Hanna lelkesen hordja a fogszabályozós cumiját. Anna nálunk járt hétfőn, és félve mondtam neki, hogy lehet, hogy csak nagyon szeretném, de én úgy látom, hogy sokkal szebbek Hanna fogacskái a két héttel ezelőtti állapothoz képest. Anna csendben visszasúgta, hogy ő is :):) Ez egy két héttel ezelőtti kép, ez pedig a mai.
A cumikérdésben egyébként nagy előrelépés történt, Hanna néhány napja a délutáni alváshoz a nagylányossla alszik. Szerdánként az oviban sziesztázik, ma reggel kérdeztem tőle, mindene megvan-e amire szüksége van.
- Cumit nem viszek.
Mondta, és kiderült, hogy a gyerekek kinevették a múlt héten a cumija miatt, de erről ő nem szólt. Csak megoldotta azzal, hogy hihetetlen ügyesen leszoktatta magát mára a délutáni cumizásról.
Egyfelől nagyon örültem a kitartásának, másfelől pedig belesajdult a szívem, hogy ezt kellett megtapasztalnia, átélnie ahhoz, hogy megtegye ezt a nagy lépést.
Büszke vagyok rá.
És csendben hiszem, hogy van elég muníciója már ahhoz, hogy a csúfolódás a jó oldalát élje meg csak igazán (azt, hogy milyen ügyesen letette a cumit, ami miatt Dani is és én is sokszor megdícsértük már azóta), és ha szüksége van ránk a feldolgozáshoz, szólni fog.