Ügyesednek

Hanna ma a tücsökzenéről hazaérve jelezte: "Pisis a gyerek." Kérdem melyik, hát "a Hanna". És tényleg jól átázott a nadrág, ami annyira zavarta, hogy a levetkőzéshez rá sem akart ülni a fenekére. Örülök, hogy ennyire zavarja, sőt, ha nagydolgát végzi, már elbújik, és nem szereti, ha figyelem. Elküld.
Levettük az elázott ruhákat, pelust, majd felajánlottam, ha van kedve, bugyit vehet. Kérte, és rohangált örömében egy szál bugyiban. A lelkére kötöttem, szóljon, ha pisilnie kell, hogy a szép bugyija ne legyen megint csurom pisi. Ebédeltünk, közben szólt: "Pisi" (máskor azt szokta mondani: "Szólok" :):)) Kikaptam a székéből, ráült a bilire és lőn. Ügyes. :)
Tegnap este a fürdőszobában készülődtünk esti tisztuláshoz. Hannát mostanában nem vetkőztetjük amíg Mikolt nem végez, mert ki-be mászkál a nagykádból a kiskádba, a zuhanyzóba, vagy épp kirohan a nappaliba, vizesen. Így viszont eljátszik bent, várja a sorát, és a legszívesebben a kiskádban fürdik ő is. Várom már, hogy Mikolttal együtt tudjanak nagykádazni... Dani fürdette a kicsit, én zuhanyoztam, Hanna pedig nekilátott, hogy megszabaduljon a ruháitól. Először a harisnyáját vette le, teljesen egyedül, úgy, hogy a popsijánál kezdte, aztán a kisbodyból is sikerült kibújnia. Ma először tudott teljesen egyedül tökéletesen levetkőznie.
Mikolt pár napja igyekszik megfogni a virágot, ma sikerült először tökéletesen, nem is eresztette egy darabig, szájába gyömöszölte, rágcsálta, és közben nagyokat kurjongatott örömében.

Beszélgetünk

Ma először eszembe jutott, megkérdezem Hannát, hol lakik. Már sok mindenről kiderült, tudja, vagy mondja, ha elkezdem, hátha ez is megy.
- Hol laksz Hanna?
- Ott.
Mosolygok magamban, épp az autóban ültünk az erdő közepén.
- Azért egy kicsit messzebb, nem?
- Messze...bb.
- A Konth Miklós utcában.
Csend, elmélkedés. Gondoltam elmondjuk együtt.
- Mondd Konth.
- Kont, vesszőcske.
:):)
Utólag elmondtuk az egész mondókát, és döbbenettel tapasztaltam, tudja. Pedig nem velem szokta ezt rajzolni, hanem Csillával, akit egy hete nem is látott.
Délután, mikor Mikolt nem volt éppen csendes, szemlélődős hangulatában, hanem konkrétan a pelenkázón kiabált jó hangosan, Hanna felmászott hozzá a fotelbe, ami a pelenkázó mellett áll.
- Ne sííírj Mikoot.
Persze a picinek ennyi nem volt elég, folytatta. Hanna újra bevetette magát.
- Ne síííírj.
Még mindig semmi...
- Mikoooot, ne síííírj...... légyszi.
:):)

Pizsiparti

Amikor Mikolt megfogant, egyet biztosan tudtam: Kislány... Nem is lehetne most fiam... épp most, mikor már úgy megszoktam, hogy lányos anyuka vagyok. Természetesen lesznek fiaim is, majd.
Hannánál egyáltalán nem foglalkoztatott a nem kérdése, sőt, egy kicsit el is szomorodtam mikor kiderült, hiszen akkor már biztos, hogy fiam nem születik ebből a pocakból. De Mikoltnál... Kérdezgették, miért szeretném, hogy megint kislányunk szülessen? Racionális magyarázata nincs... Amit nagy nehezen mondani tudtam, és azóta is mosolygok rajta: Hannának olyan szép ruhácskái voltak, sajnálnám eladogatni őket...
Azóta persze sokszor magamba néztem, és arra jutottam, hogy:
1. Azt már tudom, mit kell egy lánnyal csinálni, de hogy egy fiúval mit?... (nyilván ugyanazt kisebb eltérésekkel...)
2. Olyan hamar jött Mikolt, hogy még nem voltam eléggé felkészülve valami nagyon másra.
3. Mindig szerettem volna lánytestvért, mert nekem öcséim vannak... legyen hát legalább Hannának.
4. A kisruhák tényleg fontosak... :)
Szeretem öltöztetni a lányokat, jó rájuk nézni ha csinosak. Örülök egy egy megfizethető, jó minőségű, szép darabnak. Ha tehetném, nyitnék is egy kis ruhaboltot, csupa nekem tetsző holmival. :) Hobbi gyanánt... :)
Mivel az esetek 99%ban az interneten vásárolok, ritkán fordul elő, hogy a két kiscsajnak ugyanolyan legyen valamiből. Eddig nem is voltam oda azért, hogy egyformán öltöztessem őket, de mostanában sikerült szert tenni néhány egyendarabra, és nagyon édesek benne... :)
És akkor az idevonatkozó sztori:
Tegnap este Dani készítette ki a pizsamákat, és Mikoltnak egy olyat sikerült választania, amit kinőtt. (hihetetlen, hogy már itt tartunk méretileg) Hoztam neki másikat, egy olyant, amilyen Hannának is van. Hanna azonnal észrevette, és majd kiesett a nagykádból, úgy hadonászott, meg méltatlankodott: "Hanna, Hanna"... Megnyugtattuk, hogy ez nem az övé, csak pont olyan. Addig nem merült vissza a vízbe, míg be nem hoztam azt, ami nemcsak mintájában, de méretben is megfelelőnek bizonyult, ő pedig alig várta, hogy felvehesse. A történethez hozzátartozik, hogy volt már rá példa, hogy a fáradt Dani Hanna alvóruháját igyekezett Mikoltra adni, és csodálkozott, miért szól rá Hanna, mikor Mikolton csak kicsit lötyög...
Reggel meg is örökítettem őket. Ma először egyszerre ébredtek. :)Hanna szokott korábban :)
Morcogós homlokráncolós.
Elmélázós.

Játszós.

Csevej

Vacsoraidő. Hanna szomszédol a földszinten.
A majdnem három éves Adi és a majdnem két éves Hanna ülnek egymással szemben egy kisasztalnál, közben jóízűen falatoznak. A mármár kínos csendet Adi egy udvarias kérdéssel igyekszik megtörni:
- ..... és.... Mimi, hogy van?
Kis hatásszünet, Hanna nagy komolyan felpillant, majd miután lenyelte a sajtot válaszol:
- Jól.
Majd esznek tovább.
Mondanom sem kell, hogy a jelen lévő felnőttek miként reagáltak. :):):):)

Szuri

Hanna ma oltást kapott.
A Prevenar Pneumococcus vakcina. A Prevenar segít megvédeni gyermekét a Streptococcus pneumoniae baktérium 7 típusa által okozott agyhártyagyulladástól, vérmérgezéstől, bakteriémiától (baktériumok jelenléte a véráramban), tüdőgyulladástól és a középfülgyulladástól.
Az oltóanyag segíti a szervezetet az ellenanyag termelésben, melyek megvédik gyermekét ezen betegségektől.
Emlékszem, hogy amikor először vittem, két hónaposan, féltem, izgultam, féltettem. Azt sem tudtam, hogyan adjam be neki utána a lázcsillapító kúpot. A mamám el is kísért... Ehhez képest ma egyedül, két gyerekkel, szemerkélő esőben indultam el. Hanna is nagyon ügyes volt, egy picit sírt, de hamar meg lehetett vígasztalni, főképp azzal, hogy felhívtuk Danit, elújságolni neki, hogy mi történt.
Délutánra már nyoma sem volt a történteknek, szerencsére be sem lázasodott. Bár nála általában egy nappal később jönnek elő a tünetek.

Kis papagájok

Mikolt azért, mert ahogy letakarom a kis szemét, már alszik is. Akár kézben, akár a kiságyban, amint sötét veszi körül megnyugszik, és kb. 5 perc alatt elalszik. Ezért mindig nálunk van egy vékony kistakaró, bárhova is megyünk, mert így garantált a szundi. Itthon pedig egyszerűen a fejét is betakargatom. A nagymamák megnyugtatására... :) Kap levegőt!
Az alvásáról még annyit, hogy két napja éjfél körül adok enni neki álmában, (teganp pelust is cseréltünk, amit szintén a kistakaró segítségével végigaludt) és reggel fél nyolckor kér legközelebb. Ma reggel pici gőgicsélés, és hatalmas mosolyok után még visszaaludt, és majdnem 10 óra volt, mikor végül fel is kelt.
Hanna pedig azért, mert igyekszik két éves korára behozni a lemaradást az októberben született fiúbarátokhoz képest, beszédben. Mindent utánunk mond, a mai két kedvencem a na...papa, és a pest budabudabuda. :)
Tegnap este a fél liter vizét itta épp a pelenkázón ücsörögve, pizsiben, hálózsákban, mikor utánuk mentem elköszönni, mire Hanna nagyon komolyan, ellentmondást nem tűrve a kincsesládára mutatott:
- Mama.... oda... tsücc.
:):) leültem...

Misko

Van Hannának egy barátja, akivel átlagosan egy évben kétszer szoktak találkozni, mert nagy világjáró csavargók a szülei. :)
A héten sikerült egy közös játszózást megbeszélnünk, a János hegy lábánál. Annyira helyesek voltak együtt, rengeteg kép készült, nekem pedig nagyon nagy élmény volt látni Hannát, ahogyan igyekszik kapcsolódni, figyel, segít, enged, utánoz.
Ettek, mászókáztak, néha elestek, segítettek egymásnak felállni, Miso még meg is puszilgatta Hanna kezét, amikor beütötte. Rohangáltak, kutyát néztek, vonatot vezettek, bújócskáztak.
Ha minden igaz, ma újra találkozunk. Hanna emlegeti is Miskot, Misinek hívja :):)
Ilyenek voltak 2007 júniusában...

... és 2008 októberében

Bölcsi, ovi.... meg a dilemmám

Nyáron, nagy pocakkal, meg a tűző napon homokozva egyszer azt találtam mondani Daninak, hogy szerintem Hannának jót tenne, ha egyszer egy héten elvinnénk egy fél napra valahova, ahol gyerekek között lehet, új játékokkal játszhat, fejleszti valaki rajtam kívül is, és nem utolsó sorban nem sül pecsenyére. Akkor épp szünet volt csiribirin és úszáson is, így egyetlen hely sem volt, ahova vihettem volna a játszón kívül.
Találtam az interneten pár érdekes lehetőséget, a Gekko tűnt a legalkalmasabbnak ezen igényeim kielégítésére, aztán végül megszületett a kicsi Mikolt, jött az ősz, az uszi, meg a csiribiri, és hanyagoltuk a témát. Dani sokszor felvetette, mi lenne, ha valamiféle magánbölcsit keresnénk... Nekem pedig fájt a szívem, ha arra gondoltam, Hanna nem velem tölti a délelőttöt, így nem nagyon szorgalmaztam a keresést.
Körülöttünk sokan járnak Hanna korosztályából bölcsibe, családi napközibe, de én úgy érzem, Hannának mellettem a helye. Kicsi még, elég lesz majd három évesen odaadni valaki másnak, akit majd biztosan nagyon jól kiválasztok, hogyha nem is úgy, meg annyira mint én, de jól szeresse őt. Nem is mellesleg itthon vagyok, azért kapom a "fizetésemet", hogy terelgessem, nevelgessem, én mutassam meg neki a világból azt, amit tudok...
Igenám, de míg Dani itthon van velünk, könnyű kétfelé szakadni, egyikkel kicsit többet, másikkal kicsit kevesebbet foglalkozni. De mi lesz akkor ha már nem lesz velünk ennyit, ha már Mikolt is egyre többet igényli majd a vele való foglalkozást, ha már Hannának nem leszek elég egyedül én? Már most azt látom rajta, hogy bármikor gyerekek közé megyünk, elfelejtkezik rólam, megy, felfedez, kapcsolódik, érdeklődik, és csak akkor jön, ha valami baja van. Aha. Tehát kell a gyerektársaság, de kellek én is, az idő 5%-ban. Vajon ez az 5% mennyire hiányozna neki, ha mással volna? Ha én nem lennék mellette? Nem csak azért ennyi, mert tudja, ott vagyok?
Jó érzés látni, hogy biztonságosan kötődő gyerekem van. Tudni, hogy a kötődés mára kialakult, senki nem tudja elvenni, és csak nagyon sok munkával lehetne elrontani. A bizalmát persze elveszíthetem, de annak a módját is jól kitalálták már, hogy hogyan lehet "beszoktatni", megőrizve a bizalmat.
Ami miatt a szívem jóóó nehéz lett, az az, hogy a rosszidő közeledtével, és az egyre hamarabb sötétedő délutánok miatt elkezdtünk újra keresni, és a rengeteg hely közül, amit végigjártunk, megtaláltam azt, ahova nyugodtan oda tudnám adni... ha nem az enyém volna, ha nem ragaszkodnék hozzá ilyen nagyon, ha képes volnék elengedni. Az óvóda vezetője számomra a legtökéletesebb, olyan pedagógus, amilyennek szerintem egy pedagógusnak lennie kell. Határozott, de melegszívű, határt szab, és szeret. A hely vadiúj, nagy udvar, nagy kert, nagy csoportszoba, kevés gyerek, közülük jópárat ismerünk. Helyben van, fizetős, de megfizethető, és Hannát alig tudtam elhozni, mikor lementünk megnézni... Waldorf módszerrel dolgoznak, és rengeteg ötlet még megvalósításra vár. Hatalmas tornatermük is van, ahol egy nagy ugrálóvárat is felállítottak... És persze rengeteg az érdeklődő, amiből az következik, hogy be fog telni, mi pedig három évesen biztos, hogy állami oviba nem jutunk majd be, mivel én még itthon leszek.
Na most akkor adjam, vagy ne adjam?
Nyugtatgatom magam, (Danit nem kell) hogy két délelőtt nem sok. Hogy fél kilencre megy, és már fél egykor el is hoznám. Hogy jó helyen lenne. Hogy ha nem szeretni, nem viszem... És közben sír a szívem, sajnálom a nemtudompontosan mit. Magamat, vagy őt? És mindekközben persze eszembe sem jut, hogy több időm marad/na Mikoltra, a szakdolgozatomra, ebédet főzni, vagy csak valamire, amit most még nem tudok... És mégis. Nem mellettem van a legjobb helyen? Vagy három évesen is ugyanezt érezném? Nem tudom... dilemmázom...

Kis ember nagy tudománya

Kis Mikolt ma töltötte be kintlétének 11. hetét. Figyelem, csodálom, és igyekszem jól a szívembe zárni az összes apró mozdulatot, mivel jóval kevesebb idő jut most rögzíteni mindent írásban, képekben. Danival egyhangúlag, bár nem összebeszélve megállapítottuk, hogy Mikolt a legédesebb kisbabánk, akihez csak finoman lehet közeledni, aki minden mosolyunkat százszor viszonoz, aki csendben vár a sorára, és nagyot kiált, ha kicsit többet kell várnia a kelleténél.
Dolgozik a kis kezeivel, a szájába tömködi őket, legjobb, ha mindkettővel egyszerre betalál. Cuppogtat, rágcsálja, aminek eredményeként a teljes arcocskája, és a pólója nagy része nyálban úszik. :)
Ha fogni még nem is sikerül, a kezdeményei már megvannak. A zárt öklével próbálgatja a fellógatott csörgőt eltalálni, de már nem csak ütögeti, hanem teljes koncentrációval meg is tartja a kezével.

Ma délután a pihenőszékben hasizom gyakorlatokat végzett, fél fekvésből próbálta magát felhúzni ülésbe. Olyan jól sikerült, hogy egy pillanatra meg is fordult a fejemben... Be kellene kötni netán?

Hordozósdi

Van nekem kendőből két fajta, egy sima lenes, és egy Moby ami rugalmas, aztán egy baby björn kengurum, és itt az új kedvencem a sling. Kezdő anyukaként igyekeztem sokfélét kipróbálni, aminek Dani nem minden esetben örült maradéktalanul, (főként a dolog anyagi oldala miatt...) bár végül minden hordozóbigyónk tökéletesen bevált. Kor és hangulatfüggő, mikor melyiket használjuk, Mikolt pl. eddig csak a kenguruban nem volt még, de ennek is eljön lassan az ideje.
Szeretem magamon a gyerekeimet, pláne a nyüglődősebb időszakokban, és sokat segít a hordozás abban is, hogy mindig legyen két szabad kezem. Volt olyan idő is, amikor a pocakomban az egyiket, az oldalamon a másikat hurcibáltam. :) A hátam bánja, bár hozzáteszem, hogy a legtöbb esetben a jól megkötött kendő, vagy jól beállított sling nem terheli olyan vészesen a derekamat, mint amikor csak úúgy kézben vannak. Jó simogatni őket, és amikor elalszanak, akkor aztán tényleg fantasztikus érezni a szuszogásukat...
Mindezt azért írtam le, mert az elmúlt héten két blogban is belefutottam a novemberben megrendezésre kerülő Nemzetközi Babahordozó Hét lelkes népszerűsítésébe. A két blog önmagában és egyenként is olvasásra érdemes, az egyik Csillusé, aki a linklistánkban is szerepel, a másik egy új kedvenc, ráadásul egy apuka. :)
Szóval utcára mind az aprósággal, aki hordoz. Mi ott leszünk!

És csiripel

Ha egyszer beindul... A tanulmányaim szerint az anyanyelv elsajátításának néhány állomása közül az egyszavas kijelentések időszakát a távirati beszéd és a szótári robbanás követi. Ez utóbbi másfél-két éves kor körül kezdődik, és innentől öt éves korig a gyerekek napi átlag 10 új szóval bővítik szókincsüket.
Nos azt hiszem a robbanás mostanában indult, Hanna ha nem is tíz, de napi számos új szóval kápráztat el bennünket, akiknek pedig a gyermek némaságával kapcsolatos félelmei helyett illene tudnunk azt is, hogy előbb utóbb minden gyerek megtanul beszélni. A mienk kissé utóbb, de kit érdekel, amikor olyan hihetetlenül édes, ahogy a zuhanyzóban ülve dalolja: Vigyááázz :):) ahogy Kati nénitől hallotta a csiribirin, vagy kiabál az apja után, hogy Daniii, ahogy tőlem.
A legújabb amúgy is a családfa felsorolása, ami valahogy így hangzik.
- Hogy hívják a papát? - kérdezem tőle. (mostanában újra papáz)
- Dani (néha Nani, vagy Nyani)
- És a mamát? (ez már nehezebb)
- Kinga (és tényleg ki tudja mondani, bár néha Nyinnya, Ginga, Kinnya is vagyok)
- És téged hogy hívnak?
- Hanna - mondja büszkén, ragyog a szeme...
- Milyen Hanna?
- Gö... Sá :):) (Gönci (Hanna) Sára)
Hogy azt honnan tudja, hogy ő Sára is, nem tudom, eddig nem sikerült kiderítenem, ki árulta el neki. :):) Én nem emlékszem, hogy mondtam volna.

Kölcsöngyerek

Minthogy a dilemmás posztomhoz azonnal érkezett segítő szándék, tegnap kölcsönbe adtam Hannát. Történt ugyanis, hogy egyedül indultam el a két gyerekkel, hogy a János kórház egy cseppet sem családbarát laborjában vért vegyenek tőlem, majd a Margit körútra, Hanna szülinapi könyveinek egy részéért.
Közben jött a telefon, mi volna, ha Misoval játszótereznénk, hamár úgyis megdöntöttük az éves átlagtalálkozásszámot, legalább dolgozzunk rá még, míg itthon található. Nem jutottam el elsőre a "B" verzióig, azaz hogy ahelyett, hogy kettővel próbálok kart kinyújtva legalább egy percig nyugodtan ülni a rendelőben, majd meglepetést nem lerombolva átvenni néhány, Hanna számára feledtébb érdekes mesekönyvet, elviszem Hannut a játszótérre, és mindezt egy gyerekkel abszolválom.
Míg mi sorban álltunk, mert a nagy pocakosokat ugyan előre engedik, de a két hónapos csecsemőket (mondjuk az enyim a kendőben feltűnés nélkül szendergett épp) nem, aztán a 22-es buszon majdnem baleseteztünk, mert a vezetőbasi nem vette észre időben a nagy dzsippet igazoltató rendőröket, (még szerencse, hogy nem ültem le az egyetlen felkínált ülésre, az üvegfal elé, ahol egy embernek is elég szűk pocakban a hely, nemhogy egy kendőbabával) villamosoztunk, könyveztünk, majd mindezt vissza is, leszámítva a pikáns részeket...
Szóval Hanna jól mulatott. :) És mert készültek képek is, azt is tudom, hogyan :)
Bottal etették Bodzát...
Ittak, itatták egymást, cseréltek...
Még bújócskáztak is, bár az én mindenáron segítőkész kicsi lányom folyton elárulta, hogy "itt" van :):)
Pici sírás is volt, csak a próba kedvéért, amiről Misko gondoskodott, ma csak picit harapta meg :) És Andinak is sikerült elterelni ezek után Hanna figyelmét arról, hogy ilyen esetekben a mama kell. :) Úgyhogy köszönöm szépen!!! :) Andi szerint a gyermek közösség és óvónénikész.

Ébredezés

Ez az a fogalom, illetve tevékenység, ami Hanna számára születése óta nem létezik. Nagypapára, apukájára hasonlít abban, ahogy ébred, vagyis kinyitja a szemét, és már itt is van. Felpattan és teszi a dolgát, úgy, mintha sosem aludt volna. Danival sokszor kérleltük egy egy délutáni szunyókálás végén, tegye le a fejét még egy kicsit, nem muszáj azonnal elrohanni... Hiába. :)
Pár napja teljesen megdöbbentő módon, a délutáni sziesztából ébredve kiszalad a nappaliba, ahol vagy a szoba közepén a szőnyegen, vagy a kanapén ÉBREDEZIK... Alig hittem a szememnek elsőre, másodikra, harmadikra, aztán miután jópárszor kicsodálkoztam magam, ma eszembe jutott, lefotózom. Nos így fest az én kislányom, amint mozdulatlanul!!! pillog, pilleg 5-10!!! percet.

Egyik ámulatból a másikba

Épp hogy csak leírtam az ébredezős bejegyzést...
Dani délután, mikor a lányok aludtak, elment Petiért, hogy áthozza hozzánk Hannázni egy kicsit, míg mi a szülinapjával foglalkozunk. Általában ha nyílik a bejárati ajtó, bármilyen óvatos legyen is az, aki nyitja, Hanna felébred. Most is így történt, egy pillanattal később, mint ahogy Dani kilépett a lakásból, jött a kis torzomborzi a kendővel, cumival, majd eltűnt a nappaliban. Én a gépet püföltem, és egy darabig nem is törődtem a csenddel, de olyan nagy volt, hogy végül elindultam keresni Hannát. Sem a szőnyegen, sem a kanapén nem volt, kicsit meg is ijedtem, mert nem hallottam kimenni. Aztán ahogy fordultam, mit látok:
Elaludt Mikolt pihenőszékében. :):) Az én nemalvó gyerekemet sem a fény, sem a kényelem hiánya, de még a mosogatógép zaja sem zavarta, így aludt még egy órát!!!
A következő ámulatom: három szavas mondatokat mond, többszótagú szavakkal, teljesen tisztán, ragoz, múlt időt használ. Mindezt egy nap alatt. Hol volt eddig ez a tudás? A következőt mondta Petinek:
- Pepe, csinálj zenét. :)
És a sorban az utolsó... Este fürdés előtt vetkőztettem, kérdezem tőle, van-e a pelusban ez az, mondja, van. Megtörölgetjük, elindul a kádba, majd odabenn a lábait összeszorítva jelzi: - Pisi... Kérdezem, üljünk-e a wc-re, mire a válasz: - Jó. Kicsit hitetlenkedve kiveszem a kádból, felültetem, és láss csodát, csurog is. Ha sorraveszem, hogy ehhez mi minden kellett... hát igazán büszke vagyok rá!
És hogy még soroljam, ma délután szintén pelus nélkül kóricált, egyszercsak közli: - Pisi, megy a bilihez, ráül, és dolgát végzi. :) Csak a kis bodyja lett pisis, azt még nem tudja, hogy fel is kell emelni, ha leül a bilire. :) Lehet, hogy bugyikat kellene vennem szülinapjára?

Hogy a picike se maradjon ki

Lehet, hogy még nem írtam? :) Úúúgy szeretem Mikolt szemeit. Nem csak azért, mert felemás színű, vagy azért, mert bogár, vagy mert olyan a szemöldöke, mintha rajzolva lenne, de amikor figyel, ha lehet fokozni a méretet, akkorára nyitja, hogy azt hihetnénk, kiesik rajta az egész gyerek. Ilyenkor felhúzza a szemöldökét, ami ettől még ívesebben keretezi a kis gombokat, és csak néééz, míg meg nem unja.

Egy ilyen hasonfekvős, könyöklős, kiesős bambulás végén, ma nekilátott újabb perspektívák keresésésnek. És mivel hason már mindent megfigyelt, oldal irányba tornázta magát. Hirtelen bevillant, Hanna is így kezdte anno a fordulás technikájának begyakorlását. Mikolt egészen odáig jutott ma, hogy az egyik lábacskája is elemelkedett a földtől.

Háton fekve hasból húzza magát gömbölyűre, és billen az oldalára. Olyan jó látni, ahogy egyre ügyesebb. :)

10 000

Bár ebben a látogató számban nyilván én is benne vagyok, azért elég megható, hogy bár titokban kezdtem el írni ezt a blogot, (akkor még rajtam kívül senki sem tudta, hogy Mikolt kislány, és hogy ez a neve... ) a napokban valaki a 10000. látogatást teszi majd nálunk. Olyan jó lenne tudni, ki mindenki olvas bennünket! :) Megteszitek, hogy beköszöntök? Csak hogy tudjam...
Előre is köszönöm!!! :):)
Annyira kedvesek vagytok!!! Köszönöm, megvolt a 10 000. :):)
Örülök, hogy rajtam kívül ennyien szeretitek nyomon követni a lányok fejlődését.

Szülinap

Zsúr volt nálunk tegnap. A babaszobás kisbarátokkal ültük meg a 2. ilyen alkalmat. Tavaly még 12 volt a csapatlétszám, idén már csak 7en maradtak a leglelkesebbek. A partira végül 5 gyerek érkezett, és mindenki hozott, amit tudott. A helyszínt mi biztosítottuk, a tortáról Ágiék gondoskodtak, a gyertyákat Viki hozta, az ajándékot Krisz tervezte és Vikiék kivitelezték.
Egy kicsit átrendeztük a nappalit, ami egy tágas játszószobához hasonlított így, fújtunk szülinapos lufit, mindenkinek egyet egyet, és vártunk. 4re hívtuk a sereget, Soma, Sára, majd Máté érkezett, és végül Gergő is befutott. A testvérek növelték a számot, itt volt Kolos is, na és persze a kis Mikoltot sem hagytuk ki a mulatságból, bár ő evett és aludt is közben.
A lányok igazi gondoskodó növérkékként istápolták Mimit, aki néha meg meg szólalt, felkiabált. Annyira finoman bántak vele, hogy meg is nyugodott, ha a közelében voltak.
Máté kicsit lassabban oldódott a szokásosnál, ő az az igazi tudós típus, befogadó, nyugis természetű. Sajnos az ikerhugocskák ezalkalommal nem kísérték el, de reméljük a legközelebbi eseményre már őket is magával hozza.
Hogy legyen egy kis kézműveskedés program gyanánt, azt találtuk ki ajándéknak, hogy egy nagy lapra minden kézlenyomatát rápecsételjük ujjfestékkel, majd mindenki visz haza a remekművekből egyet. Hogy ne csak egy sima fehér papírlap legyen, Krisz tervezett rá egy kis mintát, minden gyerekről és családról egy kis fotóval, nagyon nagyon szép lett!!! Máté kivételével, aki a maszatolás alatt még az oldódás fázisban volt, mindenki élvezte, hogy kenhet, pecsételhet.
Volt persze elmaradhatatlan, és egyre nehezebben kivitelezhető közös kép készítés is. Miután Gergő hajlandó volt megörökíttetni magát, Mikolt megunta a sztárkodást.
Természetesen a gyertyagyújtás, majd elfújás, és a torták elfogyasztása sem váratott magára sokat.
Végül játék következett kifulladásig.
Szó szerint :):)
Hihetetlen édesek együtt, pedig a többség nem is találkozik nap mint nap. És fantasztikus, hogy már két évesek, az meg pláne, hogy ennyi időn keresztül sikerült megőriznünk egymást!!! Köszönöm, hogy eljöttetek, miután negyed kilenckor elintegettük az utolsó csapatot is, Hannával nekiálltunk elpakolni... De nem volt mit!!! :):) Köszi!!!
És végül Ági, Misi, a képek fantasztikusak lettek, azt hiszem karácsonyra kérek egy vakut a Jézuskától...
Ilyenek voltak tavaly :) A lányok épp takarásban... Balról jobbra: Máté ücsörög, aztán Kolos, Sára eszik, Domi figyel, az alagút előtt Hanna, őt Gergő takarja, aztán pedig Soma... Mekkorát nőtt Hanna haja :)

Alszanak

... a gyerekeim...
... két és fél órája...
:):):)

Luca és Andris

Újabb ikrek érkeztek.
Október 16-án megszülettek Áron testvérei, Andris 3 kilóval, Luca pedig 2500 grammal. Gyönyörű nagyok, és már otthon is vannak. Luca szopizik, de Andris csak cumisüvegből akar enni, és mivel egyelőre (gondolom a császár miatt) nem elég a tejecske, Andris ezennel Mikolt újabb tejtestvérkéje lett. Reméljük hamarosan a mamájának is lesz bőven, de addig is adunk, amennyit tudunk.
Gondolkoztam rajta, miért olyan jó érzés tejet adni, és arra jutottam, hogy azért, mert a legjobb, ha egy újszülött anyatejet kap. És ha rend van a világban, akkor nyugodt a szívem. :)

Mint a moziban

1. jelenet:
Indulnánk, de nem találom a pénztárcámat. keresem, mindenhol, kérdezem Hannát, aki eközben akkurátusan a lábam alatt lót fut, keres, hogy nem látta-e véletlenül. És válaszol:
- ....a.... papa....aaaaa.... Naniii....e...vitte....aaaaa...mama....péztárcáját.
??? múltidő? birtokos???
2. jelenet:
A pénztárca nem lett meg, mi pedig a csiribiri és a játszóterezés után jól megéhezve értünk haza majdnem délben, ahol üres hűtő várt bennünket, ebéd nélkül. Hannának gyorsan adtam üveges babakaját, (nem értem, hogy képes megenni...) majd hirtelen felindulásból összedobtam egy tonhalas tésztát. Az ehhez valók mindig vannak idehaza, végszükség esetére. Negyed óra alatt lett készen, Hanna még bevágott egy adag üres tésztát, (anyja lánya) majd nyújtotta az üres tányért:
- Kész, e (elég), alszik...
Mivel Mikolt épp jelezte, hogy ő is nyugovóra térne, Hannát bevittem a szobájába, Mikoltot letettem a pelenkázóra ugyanott, Hannának pelust cseréltünk, miközben a két lány egymás kezét fogta :):) és letettem a nagyot, lelkére kötve, hogy csukja be a szemét, míg a kicsit elviszem a saját ágyikójába.
- Jó.- mondta, és tényleg... Nélkülem aludt el, és két óra múlva jött csak...
3. jelenet:
Mikor délután egyedül vagyok a kettővel, Hanna rendszerint két órával előbb ébred a délutáni alvásból, mint Mikolt, vagyis mire kijutunk levegőre, Hanna már három órája vergődik bent. Nem szereti, ahogy én sem... Ma megkértem a szomszédokat, akiknek három éves lesz a kisfiuk, hogy ha mennek a játszóra, vigyék el magukkal Hannát, míg én összeszedem Mikoltot. Így is lett, majd amikor elindultam, hogy felváltsam őket, többször is elkerültük egymást, míg végül elintéztem Mikottal egy két Hanna ajándékot, és csak Danival együtt mentünk érte fél nyolckor. Addigra már hazaértek, megvacsoráztak és játszottak is egyet.
Csengettünk, Hanna szaladt az ajtóhoz, és ahelyett, hogy a széles mosolya annak szólt volna, hogy viszontlátja kedves szüleit, vigyorink tolta ránk az ajtót, mondván:
- Mooost, föl, szia. :):)
Kedvesen hazatessékelt bennünket, és csak rövidebb-hosszabb rábeszélés után volt hajlandó beengedni minket, a hazamenetelről pedig egyáltalán nem akart hallani.
4. jelenet:
Valami van a mi kazánunk aljában, ami annyira lenyűgöző, hogy bármelyik gyerekünk ha aláfektetjük, (itt áll ugyanis a mosógép, ami jelenleg két éve pelenkázó funkciót is betölt) azonnal elfelejti minden gondját, és csendben, megbabonázva szemlélődik. Jó hoszan. Hannánál egy egy kiakasztó üvölős délután, este után ez volt a jollyjokerünk. Mikolt békésebb fajta, de ugyanolyan bűvölettel van eziránt a tárgy iránt.
Mikolt így :)
Hanna így
és Mikolt komolyabban...

Mi pedig csak nézünk.... :)

Hasról hátra

Október 25-e nagy nap. Ekkor van Sára születésnapja, akinek itt is, és utólag is nagyon sok boldogságot és még sok együtt töltött évfordulókat kívánunk sok sok szeretettel. :)
A másik ok az örömre alább látható...



Kis Mikolt a kétévesek táborában annyira igyekezett hogy a nagyok nyomába érjen, hogy ezzel a nem mindennapi mutatvánnyal kápráztatott el bennünket. Ma először sikerült neki, amit egy hete próbálgat, átfordulni a hasáról a hátára. A jelenlévő négy felnőtt és két gyerek csendben-hangosan drukkolta végig a produkció, amit Mikolt háromszor ismételt meg egymás után. Várjuk a folytatást :):)

Ilyen Hanna két évesen

Mikolt ma kapta meg a három hónapos oltását, és ha már ott jártunk, megmérték Hannát is. Jól meglepődtem, mert egy ideje nem volt lényeges változás a paraméterekben, de úgy tűnik, igazam volt, hogy úgy láttam, rövid a nadrágja, amit két hónappal ezelőtt vettem...
Nos Hanna két évesen 91 cm, kicsivel több mint 13 kiló, és a jeles napra kibújt a 15. fogacskája.
Az elmúlt egy hónapban rengeteg új dolog történt, a leglényegesebb a beszéd rohamos fejlődése, aminek szívből örülünk, és minden egyes új szó, mondat, kifejezés mosolyt csal az arcunkra. A leltárral elkéstem már régen, mára már nem is tudnám számba venni, mi mindent mond, pedig milyen érdekes lenne... :) Na de akkor az összefoglalás, íme, ilyen a mi kétévesünk:
Alvás tekintetében igen színes hónapot tudhatunk magunk mögött. Volt ebben velünk alvós, hajnalban átköltözős, szivacsozós a mi szobánkban, és átalvós is egyre több, azt hiszem mostanra jutottam el odáig, hogy nagyjából mindegy, csak aludjon. Azért igyekszem meggyőzni, hogy van saját helye, szobája, és micsoda nagyszerű dolog ez, de a siker még várat magára. A nagy kutyát, amivel alszik, a Borobonos könyv nyomán Szuszinak nevezte el, és ha nappal a cumi vagy a nenn kikerül a szobából, Szuszi az egyetlen, akivel vissza lehet csábítani őket a helyükre.
A délutáni, sőt egyre gyarkabban az esti altatást is átengedem Daninak, ezt Hanna kezdeményezte, én pedig örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen, akivel elalszik. Nagyszülőknél eddig nem próbáltuk, nekem még korainak tűnik...
Evés... A kanalat, villát már nagyon ügyesen használja, bár mostanában a kézzel evés is nagy kedvenc lett, mondja hozzá: kézzel... :) Nagyjából mindent megeszik, vannak időszakos favoritok is, most épp az uborka(obó), husi, felvágott. Kenyérféléket nem szívesen, de üres kifőtt tésztát bármennyit. Inni még mindig vizet főleg, vagy szörpöt, ami után fogat is kell/llene mosni. A gyümölcsök kóstolgatása is elérkezett, almár egészben, héjjával együtt eszi, de eszik banánt, barackot, szőlőt, szilvát is, gyakorlatilag bármit. Az étvágya pedig változó, sokszor a tízórai is elmarad, sőt van, hogy a reggeli is csak néhány falat.
Mozgás. Várgesztesen olyan élményben volt részem, ami a sokat emlegetett sztorik közé fog kerülni. Dani is, én is nagy vizesek vagyunk, de amit Hanna művel, az túltesz rajtunk. Nincs félelemérzete a vízben, olyan otthonosan mozog ebben a közegben, hogy öröm nézni. Szárazföldön is ügyes, néha látom, mi a különbség egy egy évvel idősebb gyerekhez képest, de őszintén szólva nem sok. Páros lábbal ugrál, padon hason végighúzza magát, bordásfalra felmászik, és le is jön egyedül. Lépcsőn régóta biztonsággal jár le és fel is, a magasabb fokok miatt néha macerásabb a kivitelezés, de megoldja. Motorozik, rohan, és ügyesen esik. Ma kipróbáltuk a háromkerekű kisbringát is, és egészen ügyesen tekerte, de az erő még hiányzik az igazi száguldáshoz. Ebben a hónapban megtanult bukfencezni is, és a nagy kedvenc a trambulin, meg a forgás szédülésig.
Finommozgás tekintetében változatlan a helyzet, festeni kellene már, csak nem tudom, mennyire maszatolnánk össze mindent, így egyelőre a bátorságomat gyűjtöm hozzá. Inkább szabad téren krétázunk. De ahogy nézem, ahogy a kanalat villát fogja, nem hiszem, hogy gond lenne az ecsettel sem. Ceruzát szabályosan tartja, bár rajzolni nem szeret igazán... nem tud megülni egy percnél tovább. Gyurmázni szoktunk, ebből apró galacsinokat gyárt, és mostanában formázunk is belőle állatokat. A kis sordófával szépen kilapítja. Duplóból tornyot épít.
Játék... mi nem az? :) Babák, könyvek. Mikoltnak mesél, a babákkal anyukásat játszik, szoptat, öltöztet, főleg le, bár nem túl gyakran, de megesik, hogy fel is. Pelenkáz, cumisüvegből itat. Elkezdett építeni, leporellóbl udvart, kockákból tornyot. Énekel, mondókázik, egyre többről derül ki, hogy tudja kívülről. Ha mondom, mondja az utolsó szót. A pakolás még mindig nagy szerelem, mindent ki, és ha kérem vissza is. Mivel még mindig sokat vagyunk kint, a homok, hinta, csúszda és a motorozás a legjobb elfoglaltság. A délelőttök mindig kicsit nyüglődősebbek, ebben rám hasonlít, de délután eljátszik magában, akár másfél órán keresztül. Tegnap először mintha játék kezdeményt fedezett fel, a nagypapa mutatta neki, hogy a zuhanyrózsával le lehet fürdetni bárkit, ezt azóta is lelkesen teszi. De etet bennünket a játéktányérjából is. :)
Kommunikáció. Még mindig nem a szavak embere :), de aki figyeli, megérti, sőt a már beszélni tudó társakat se zavarja, hogy Hanna sokmindent inkább mutogat, vagy ráutal. Azért egyre gazdagabb a szókincs, mára már rövidebb mondatok is elhangzanak, az egyik kedvencem, amikor egy este a vacsoránál kimutat az ablakon, majd azt mondja: Nap alszik... A másik pedig, ha elég volt máshol azt mondja: Menni haza most. Ezzel a minap hazaküldte a nagyszülőket is...
Szociális. Könnyen barátkozik, a legnehezebb természetű gyerekektől sem riad vissza, ha megütik figyel, hogy mi a baja annak, aki ilyet csinál. Már eljutottunk oda, hogy nem ad oda mindent, de ha kérem, meg lehet vele egyezni. Finom, bár a csendes akarata mindig jelen van, nem lehet egykönnyen lerázni. Általában a középpontban szeret lenni, nem zavarja a tömeg, azokon a foglalkozásokon, amikre járunk kis segédként a nyomában van a vezetőnek. Ebből nyilván lesznek még problémái, de láthatóan fogja, ha nem lehet Kati ölébe ülni csiribirin, bár nem lelkes tőle. :) Egyelőre nem durvul, bár bőven lát példát erre a konfliktus kezelési módra a játszón, és remélem, hogy nem fogja megtanulni...
Úgy döntöttem, ebben az évben még mindenképpen marad tthon, aztán majd meglátjuk. :)
Temperamentum. Alapvetően könnyen kezelhető, jó természetű, kedves kislány, a nagy nagy akarata ellenére. Hiszti van persze bőven nálunk is, de ha nem a világ dől éppen össze, amire van példa, akkor lehet rajta segíteni. Ha megkérem, csukja szorosra a száját, megteszi, mostanában elég ha csak azt kérem, kicsit figyeljen rám. Kompromisszumkész, és ezt nagyon nagyra értékelem, és hálás vagyok érte. Rájöttem, ha időt hagyok neki, akkor sokkal könnyebben elenged bármit, legyen az apróság, vagy igazán fontos a számára.
Testvérség... Hanna jó testvér. Számon tartja a kisebbet, ha sír, megy hozzá, és igyekszik megvígasztalni, puszival, simogatással, cumival, és mondja hozzá: Mimi ne sírj. Ezt néha hangosabban teszi, de az is édes. :) Ha autóban utazunk, szól, ha elaludt, vagy felébredt, itthon pedig sokszor igyekszik már játszani is vele, ad neki is babát, Pista bácsizik vele, melléfekszik a szőnyegen. Ha gőgicsél, nevet rajta, a kis Mimi pedig látványosan nagyon figyeli. Egyelőre nem féltékeny, ne tudom ez így is marad, vagy sem, inkább velünk szemben lett kicsit más, mint Mikolt érkezése előtt volt.
Ja és a szobatisztaság. :) Még pelenkás, de vannak napok, amikor sikerrel végződnek kisdolgok bilibe is.

Hanna másfél éves lett

Drága Hanna!
A szokásostól eltérően ma nem fogom leírni, milyen lettél, egy hónap mostmár talán nem is olyan nagy idő... Persze vannak újdonságok, de most épp azt hiszem inkább csak készülődsz, talán beszélni, talán valami másra... :) Inkább mesélek, rólad.
Eltelt másfél év, olyan gyorsan, hogy magam is csak ámulok rajta. Ezen a képen egy napos vagy, egy 54es kis body van rajtad, ami nemrég a kezembe került, nagyon picike. :) Amikor megszülettél, 16 óra készülődés után, azt gondoltam, ennél szebb, és nehezebb feladatot nem is kaphattam volna. Valamiért az volt az első gondolataim egyike, vajon ezt hogyna csinálja az, akinek kettő van... Nemsokára kiderül. Icipicinek soha nem aludtál el szopi után, inkább nézelődtél, azzal az átható tekintettel, amivel a mai napig képes vagy zavarba hozni felnőtteket is. Mondták sokan, olyan vagy, mint egy többhónapos kisember. A papa kis buddhának hívott, én pedig azt szerettem volna, ha inkább alszol nyugodtan néha, és nem fárasztod magad ki teljesen, hogy a végén mindig sírva aludj el. :)

Fél évesen... Azt hiszem a szemed nem változott semmit, sem a tekinteted. :) A fél éves szülinapod sok szempontból volt különleges, nekem nagy kő esett le a szívemről, mert már ehettél mást is a tejcin kívül, amivel három hónapja küzdöttünk akkor már, de kitartóak voltunk mindketten, és még 16 hónapos korodig szopiztál végül. A papát akkoriban műtötték a térdével, nem voltak könnyű napjaink, ráadásul nem aludtad végig akkor még egyetlen éjszakádat sem. De ahogy itt is látszik, hihetetlen grimaszokat vágtál, nagyon jó volt látni, ahogyan fejlődsz, a mozgásod egyre ügyesebbé vált, és nemsokára már egyedül ücsörögtél. :)

Az egy éves szülinap. Kézenfogva totyogtál be a szobába, ahol az ajándékok vártak, és ekkora csodálattal nézted a gyertyádat. :) Igazi kismeber lettél egy év alatt, és mi is sokkal biztosabban tudtuk már, mikor mire van szükséged. Egy év alatt én is sokat változtam, azt hiszem a legjobb az, hogy az elveimet sikerült feladnom, ha nem is mindet, de sokat igen.

Másfél évesen... A papa szerint nem is hasonlítasz a fenti képekre... Sokkal megfontoltabb lettél. Talán. :) Nekem úgy tűnsz itt, mint akinek már vannak emlékei, tudása a világról, önmagáról is egy kicsit, akar, és elér. Ma mondtad először, mikor a képeket néztük, hogy Ánná :) Persze csak utánam, mert magadtól még mindig nem sok szót mondasz, de minek is, ha mindent megértetsz velünk egyéb módokon. Ami nagyon sokat változott, az a bújósság, a ragaszkodás. Nagyon jó érezni, hogy jó neked velem, velünk, és azt is, hogy otthonosan mozogsz a világban.

Isten éltessen sokáig Hannám! :)

Kicsit megkésve

Hanna egy hete elmúlt már 19. hónapos, én pedig azóta csak igyekszem idekerülni, és írni róla. Most épp az egész család valami víruson dolgozik, Hanna már kifelé megy belőle, mi ketten elég nehezen viseljük, de azt hiszem, én a legkevésbé jól...
Nos lássuk csak, mi minden történt ez alatt a hónap alatt.
Annyi biztos, hogy Hanna már nem baba többé, mégha ő maga azt is mondja magára néha. Fantasztikus, és némi nosztalgiával tölt el a gondolat, hogy valaha teljesen tőlünk függött, mára ez jócskán megváltozott. Saját gondolatai, akarata, igényei vannak, nagyon szeretem nézni, ahogyan lefoglalja magát, felfedez, dolgozik. Van, hogy lelkiismeret furdalásom van, hogy nem csinálok elég változatos programot neki, de olyankor rájövök, hogy megtalálja a maga útját magától is, csak a közeget biztosítsam, ezt pedig itthon is lehet.
Saját nyelve van, bár sokmindent mond már, és jelel is, maga talált ki jeleket, amiket megértek :) Van jele a cuminak, és a szomjúságnak.
A hónap felét nem töltöttük itthon, ekkor kezdte igazán végigaludni az éjszakákat, mielőtt elmentünk volna, rettenetesek voltak a lefekvések, és éjjel is keltünk. Azóta sajnos beteg is, és a bőre is viszkedhet, mert amúgy, ha semmi baja, le lehet tenni ölbevétel nélkül, és reggelig hangját sem lehet hallani. Éjjeli bagoly, későn fekszik, és későn is kel. Az utóbbit nem bánom...
Új kedvenc a leves, főleg a gyümölcs, ebből bármikor bármennyit megenne. Maga eszik, kanállal, villával, és megtörölgeti a száját, nem szereti, ha maszatos. A tészta is sokszor van jelen az ételek között, de főzeléket is szívesen eszik, viszont a kenyérfélék most nem mennek. Rájöttem arra is, hogy szendvics nem kell, de ha külön adok sajtot, aztán paradicsomot, (másik nagy szerelem) aztán esetleg kenyeret, úgy megeszi. A gyümölcsök közül most a cseresznye a sláger, a magot ki is köpi, de csak ha ott vagyok mellette. A barackot nem ette meg legutóbb, a sárgadinnyét viszont igen. Az eperrel óvatosak vagyunk, mióta a bőre nincs jól, bár ezt sem szereti túlságosan. Banán, alma néha, szőlő jöhet, meggy korlátlanul.
Még mindig nagyon mozgékony, úszunk vele, és sokat vagyunk kint, motorozik nagyon ügyesen, és a nagyok játszóján az összes mászókán biztosan közlekedik. A homok, és a kavics is nagyon jó mulatság, a nagypapáéknál már alakul a játszósarok, homokozóval, és hintával, ez utóbbi már készen is van, jó hosszú kötéllel, Hanna nagyon értékeli. :) Lépcsőn felfelé kapaszkodás nélkül is megy már, lefelé még fognia kell valamit. Ugrálni is most kezdett, még néha csak egy lábbal megy, de volt már, hogy rendesen két lábbal is sikerült neki.
Nagy kedvenc a busz, és a kukásautó, ha lát, emlegeti, és szomorúan hozzáteszi: nem. Vagyis most nem megyünk. Sokmindenre emlékszik, pl. a vérvételre, amikor tőlem vettek, mondja Néni, és mutatja a karomat. Ha úszni van kedve, mondja Zsuzsi, vagyis az edzője. A papával töltött két hét meghozta a szerelmet is, mióta hazajöttünk, és Dani dolgozik, naponta többször emlegeti: Papa, és van, hogy hozza a telefonomat, olyankor fel kell hívnunk Danit. Mostanában beszélget is vele, nem csak meghallgatja. Énekel, ezt nagyon gyakran, és ha kérem, akkor is :)
Dióhéjban ennyit, a valami még eszembe jut, kiegészítem.
Örülünk mindenkinek, aki jön, és olvas bennünket!!! :):)