Kis ember nagy tudománya

Kis Mikolt ma töltötte be kintlétének 11. hetét. Figyelem, csodálom, és igyekszem jól a szívembe zárni az összes apró mozdulatot, mivel jóval kevesebb idő jut most rögzíteni mindent írásban, képekben. Danival egyhangúlag, bár nem összebeszélve megállapítottuk, hogy Mikolt a legédesebb kisbabánk, akihez csak finoman lehet közeledni, aki minden mosolyunkat százszor viszonoz, aki csendben vár a sorára, és nagyot kiált, ha kicsit többet kell várnia a kelleténél.
Dolgozik a kis kezeivel, a szájába tömködi őket, legjobb, ha mindkettővel egyszerre betalál. Cuppogtat, rágcsálja, aminek eredményeként a teljes arcocskája, és a pólója nagy része nyálban úszik. :)
Ha fogni még nem is sikerül, a kezdeményei már megvannak. A zárt öklével próbálgatja a fellógatott csörgőt eltalálni, de már nem csak ütögeti, hanem teljes koncentrációval meg is tartja a kezével.

Ma délután a pihenőszékben hasizom gyakorlatokat végzett, fél fekvésből próbálta magát felhúzni ülésbe. Olyan jól sikerült, hogy egy pillanatra meg is fordult a fejemben... Be kellene kötni netán?