Befagyott a tó

Gondoltuk megnézzük. A Velencei tónál amúgy is régen voltunk, hát még ilyen nagy hóban, hidegben. Szombatra terveztük, de akkor ugye inkább havat lapátoltunk az utca leghosszabb járdáján...
Hanna viszont fejben tartotta az ígéretünket, és ma úgy ébredt, menjünk. Szállingózott csak, úgyhogy gyorsan összepakoltunk, felöltöztünk (tegnap előkerült a sínadrágom, amit vagy hat éve hordtam utoljára... és jó rám, micsoda örömhír!!! ma pedig a bakancsom is) és fél óra múlva már csodáltuk is a tavat.
Vagyis csak mi felnőttek, mert Hanna azért nyafogott mert éhes, mert fúj a szél, mert fázik, Mikolt pedig azért, mert megpróbáltuk ráültetni a szánkóra. Áron rajtam aludt. Aztán lett hotdog, meg traktor, meg szélsízők és még egy hatalmas hóember is és Hanna már csak azt bánta, hogy hideg van.
Egy órát voltunk a szabadban, de ez a mi kis nyári gyerekünknek úgy tűnik több volt, mint amennyit a télből képes befogadni, mert bár lángossal meg meleg levessel próbáltuk levenni a lábáról, ő csak sírt, elég hangosan ahhoz, hogy a büféből egy idő után kinézzék és elég keservesen és vígasztalhatatlanul ahhoz, hogy mi is jobbnak lássuk hamar bekapni az első és az utolsó falatokat is és autóba ülni.
Nem biztos, hogy Mikolttal lesz a legfelemelőbb élmény a sízés...