Köszi Áron

A történet még decemberben kezdődött. Vakuért mentünk az egyik plázába.
Ritkán járunk ilyen helyre, mióta gyerekeink vannak. Annyira elszoktam az emberek sokszínűségétől, hogy egyfolytában azon kapom magam, hogy minden szembejövő arcnak külön figyelmet szentelek, és néha már magam számára is kínos ez.
Viszont annál nagyobb az öröm, ha ismerősbe botlik a tekintetem. Jelen esetben Matyi öcsém volt az, akit rajtakaptam a liftben lefelé haladni, és rátelefonáltam, merre járt. Moziban, volt a válasz, majd rövid csevej arról, mit látott, milyen volt.
Aztán persze sajnálkozás, mikor fogok én legközelebb moziba jutni. Akkor felajánlotta, ha egyszer úgy adódik, szívesen tologatja Áront, míg mi filmet nézünk.
Hannánál szóba sem jöhetett volna ilyesmi, Mikoltnál már lazábban álltam a kérdéshez, Áron után pedig komolyan elgondolkodtam a lehetőségen.
Dani péntek óta itthon van. Péntek délután szóba került hogy amennyiben szombat délután a nagyszülők a lányokat szívesen pesztrálják, akkor mi Áronnal elmegyünk valahová. Mondjuk moziba. A nagyszülők vállalták, és Matyinak sem volt kifogása egy kis Árontologatás ellen.
Így aztán miután a lányokat letettem, Áron megetettem, elindultunk. Áron az autóban elaludt, ahogy reméltem. Fél négyre mentünk, az előzetesről lecsúszva pont a film elejére érkeztünk. Popcorn, üdítő, kettesben... A telefon az ölemben, Matyi ellátva használati utasítással, kis drukkal a hasamban, de bízva Áron jó alvókájában átadtam magam a kikapcsolódásnak. És mivel Áron még akkor is az igazak álmát aludta, mikor visszakaptuk, minden lelkifurdalás nélkül érezhettem jól magam. Nagyon jólesett.
Köszönjük Matyinak, Marinak, Palinak, a lányoknak, és a kis Áronnak. Aki még azzal is elkápráztatott bennünket, hogy miután felébredt, mindkettőnknek osztott egy csomó mosolyt, olyan igazi embernek szólót, és teszi ezt azóta is folyamatosan.