Illetve kettő.
Az egyik Mikoltté, babahinta, dudával, a másik Hannáé, amolyan tündéres, nagylányos.
Hannának volt egy ikeás fa, nagyon mutatós darab, de miután a földszinten körbe-körbe lehet rohangálni és ez az egyik legjobb játékuk, és mert a hinta útban volt, és Hanna rendszerint lökött rajta egyet, mikor elszaladt mellette, és mert Mikolt lassabb és azért ütötte fejen a szép hinta csak egyszer, mert résen voltam, gondoltam lecserélem.
És vettem egy olyat, aminek babzsákos az ülése.
Gondoltam ezzel kivédtem a baleseteket.
Csakhogy Hanna nemcsak rendeltetésszerűen lengedezik rajta, hanem bepörgeti magát.
Én is szerettem, emlékszem még és tényleg szuper egyre gyorsabban forogni.
A fal viszont közel van. És ha ovális az ív, amin Hanna pörög, akkor az történik, ami ma.
A szemem láttára csapódott arccal a falnak...
Nem tudtam elkapni, pedig láttam, hogy ez lesz a vége.
Most van egy nagy kerek folt a homlokán, egy kisebb az orrán és egy még kisebb a szája fölött.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar