A kisfiúról

Aki már nem baba...
Mintha nem is olyan rég írtam volna erről egy posztot.
Azóta is rohamtempóval fejlődik.
Ha mostanában kérdeznék meg tőlem, hogy van-e különbség a lányok, meg Áron között, akkor elég határozottan tudnám kijelenteni, hogy hajajjjj...
A héten addig próbálkozott, míg meg nem tanult lépcsőn közlekedni. Fel és le egyaránt egész biztosan jön, megy, még úgy is, hogy a támaszai valóban hagynak némi javítandót maguk után, vagyis sokszor megbicsaklik a keze, és arcra esik emiatt. Hála a bukósisaknak, ezt nagyobb gond nélkül meg is teheti, csak rossz látni, mennyit borul. Jó viszont azt a kitartó igyekezetet szemmel kísérni, ahogy behatol a világba, minden eszközzel, ami a rendelkezésére áll.
Megállás nélkül pakol. Ehhez olyan fizikai ereje is van, hogy a legnehezebben nyíló fiókot is kinyitja, és mindent kidobál belőle. A legérdekesebb a dobálás, a fióknyitás csak egy eszköz még több megszerezhető tárgy birtokbavételéhez.
A ház minden sarka felfordult, néha számon is kérem a lányokat, akik angyali ábrázattal mutogatnak a legkisebbre, aki úgy tűnik, lassan a leghuncutabb jelzőt is kiérdemli.
Tegnap Angélánál voltunk, akivel komolyan kiabált, mert nem akarta azt csinálni, amit Angéla. Nem sírt, nem hisztizett, hanem férfiasan kikérte magának, és közben minden erejét latb vetve küzdött, hogy szabadulhasson. Amikor pedig Angéla elengedte, diadalittasan rohant négykézláb a nagyoknak való mászóhoz, és miután belekapaszkodott és felállt (ettől Kornél és Angéla is csak felszisszentek...), diadalittasan rájuk nézett és hatalmasat kacagott...
A könyveket gyűri, tépi, a hajunkat húzza, és reggel úgy ébreszt, hogy nem túl finoman megpaskolja az arcom... (felpofoz). Mindezt bájjal, és mit sem sejtve az okozott kár és fájdalom mértékéről, így aztán még csak morogni sem lehet érte. :) Bár elgondolkoztam, hogyan lehetne a kis dömperünket egy egészséges közép felé terelni, mert pillanatnyilag hiába mondom, hogy fáj.
És akkor visszakanyarodva a nemi különbségekre... Hanna ennyi idősen simogatott, babusgatta a babáit, példásan ügyelve lapozta a papírlapos könyveket, és ha néha megharapott szopi közben, értette, hogy mit jelent, fáj... :)
No nem mintha bánnám, hogy az egyik ilyen, a másik meg olyan, sőt.
Ízlelgetem ezt a fiús világot, és értem már, miért mondták a vegyes nemű gyerekekkel rendelkező szülők, amikor Áront vártam: Majd meglátod. :)