Adós vagyok ezzel... pedig nagyon hálás vagyok a kis kobaknak, ami védi Áronunk buksiját.
Azóta bárhol járunk, elképesztő sikere van, mindenki megmosolyogja Ájit, persze amikor kiderül miért is hordja, lefagy a derű egy pillanatra...
Sokat gondolkoztam azon, vajon ha nem történik a baleset, akkor is ráadnám-e... Vegyesek az érzéseim. Egyfelől látom, hogy Áron bal karja, keze nem olyan ügyes, mint a jobb. Emiatt folyton balra billen, azon az oldalon azóta is sokat esik buksira... sajnos. Ezzel csak annyi a baj, hogy veszélyes. Gyakorolnunk kell, és ő egyre ügyesebb... de nyilván emiatt történhetett, hogy a bal oldala megsérült.
Ha egy teljesen normálisan fejlődő babám volna, akkor azt hiszem bíznék benne, hogy egyre ügyesebb lesz, és megtanulja védeni önmagát. Ahogy a lányok is tették. Ha Áron is ilyen lenne, akkor lehet, hogy nem adnék rá bukót, mert úgy érzem, ezzel egy kicsit elveszem tőle a kontroll lehetőségét, a tanulásét, a tapasztalásét.
Nem tudom, ha letelik az a három hónap, amíg orvosi utasításra nagyon kell vigyáznunk rá, merni fogom-e rábízni a testét saját magára, és le merem-e majd venni róla a kobakját. Mostanában, ha enélkül látjuk, szinte mezítelennek tűnik. :) Egészen megszoktuk, hogy Áron a kis fülecskéivel csattog utánunk...
Viszont abban is biztos vagyok, hogy motorozáshoz, futóbringázáshoz egy kevésbé ügyes, és pláne fiúgyermekre ma már biztosan ráadnám...
Csak a biztonság kedvéért.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar