Lovazós

Nagyszénászugban van egy mesebeli házikó.
Ibolykáék majdnem az erdő szélén laknak benne, a kertjük pedig egy gyerekparadicsom. Van benne egy öreg diófa, rajta egy épített áglabirintussal. Van két kutyájuk, és három másfél hetes is, és van két lovuk.
Mindent maguk csináltak itt, beleértve a kis karámot is, ahová a gyerekek, például a mieink is nagyon lelkesen járnak lovazni. Ahogy tegnap elnéztem, a lovak és Ibolyka varázsa egyformán erős. Ibolyka halkszavú, de nagyon határozott, ismeri és szereti a lovakat, és nagyon ráhangolódik a gyerekekre is.
Flóráék járnak hozzá egy ideje, és tegnap Viki megkérdezte, van-e kedvünk csatlakozni. Hannának nem kellett kétszer ajánlani, azonnal vette a cipőjét, és indult.
Szeretem nézni, ahogy a lovagláson túl a lovak megismerése is ugyanolyan fontos része az ottlétnek, Flóra és Hanna egyetértésben csutakolták Borzsit. Kistermetű, de nem póni ő, nagyon szép, és talán most először láttam Hannán, hogy felfogja, hogy a ló is egy élőlény, akivel lehet és kell is kommunikálni.
Dolguk végeztével Hanna elsőként fel is ült Borzsi hátára, először nyereggel, aztán nyereg nélkül is. A kettő között pedig Ibolyka odaadta neki a kantárt, Hanna pedig sétáltatta Borzsit. Édes volt, ahogy a kis kobakban jött ment a nagy lóval.
Ibolyka szerint Hannával érdemes foglalkozni, mert nagyon ügyes, jó az egyensúlyérzéke, és ahogy láttam, elképesztő komolyan vette a dolgot. Van egy koncentráló arca, amikor bár mosolyogna, de úgy hiszi, nem illő a helyzet komolyságához.
Ahogy látom, a lovak és a lovaglás iránti elköteleződése egyre mélyebb...