Ez is bekövetkezett

Amikor a 160 széles ágyunkat lecseréltük 180asra, hirtelen az egész szoba tele lett a miágyunkkal.
Pár hétig még a régi (kisebb) matrac volt benne, nézegettem minden este, milyen jóóó nagy lesz majd a belevalóval.
Akkor épp Mimit vártam, Hanna pedig köztünk aludt. Nem fértünk el. Illetve úgy igen, ha mindketten az ágy szélén egy öt centis csíkban mozdulatlanul, esetleg a kezünkkel a földön kitámasztva töltöttük az éjszakát, míg Hanna minden végtagját szétdobálva boldogan szuszogott.
Mikor végül megérkezett a szuper kókusz180as, Danival összekacsintottunk, kicsit hangosabban köszöntünk el egymástól esténként, és élvezettel feküdtünk az immár megszavazott 15cm/felnőtt szélességű helyen. A többi így is Hannáé maradt.
Mikolt addig aludt velünk, míg el nem költöztünk, Hanna pedig kiszokott a nagyágyból Mikolt érkezésekor. Hajnalban azért még meg-megjelent, de az éjjelek zömét kényelmesen töltöttük.
Aztán újra pocakot növesztgettem, de egy ekkora ággyal bíró családban ez már semmiség, már ami az alvás kényelmét illeti.
Hanna újra átszokott hozzánk, de ezúttal Áron apró ágyacskáját választotta.
Áron születésekor ismét visszaköltözött a saját helyére, Mikolt pedig változatlanul a kis fészkében aludt, 11 hónapos kora óta estétől reggelig, kizárólag a saját helyén.
Mígnem elérkezett Mimi kétéves kora, és ezzel egyidőben az éjszakai félelmek is. No nem panaszkodom, mert kéthetente fordul csak elő, hogy felébred éjjel, és mellette kell maradni egy icipicit. Pár hete kezdődött, hogy egyszer-egyszer átjött hajnalban, és (kerekre nyílna a szemem, ha nem kellene Áront kismilliószor kiszolgálnom félálomban, így csak a csíkszemem rése közül, kicsit meghökkenve konstatáltam) befekszik közénk. Jó hangosan kéri a tumim, papal, inni való hármast, aztán alszik reggelig. Ha vissza nem visszük, mert azt is hagyja.
Nos a poszt hossza arra enged következtetni hogy bár elég változatos az éjszakai műszak mifelénk, eddig még minden reggel megveregettem a vállam a 180as döntés miatt, és elhessegettem a gondolatot, hogy kellett volna egy faltól falig szivacs inkább.
Mígnem tegnap éjjel (Áron bebetonozott tartozék, pláne mióta beverte a fejét, nem is merem a kiságyában altatni, feláll és esik... ) hármunk mellé megérkezett Mikolt, és kisvártatva Hanna is. Mindent megpróbáltam, hogy mind az öten elférjünk, a végén még keresztbe is feküdtem (a kis kopóm jön ám utánam, bármerre indulok), mégsem sikerült...
Kicsi az ágy?
Ennyiünknek igen...
Szegény Dani húzta a rövidebbet, mert mire az összes lányt átpakoltuk a saját ágyába, a legkisebb víg nótába kezdett és esze ágában nem volt aludni. Fél négy volt, én addig még nem aludtam semmit... A fiúk levonultak enni inni és újabb alvással próbálkozni...
Én pedig egyedül(!!!) a 180on aludtam hétig.
Meg tudnám szokni, azt hiszem... :) még úgy is, hogy olyan jó, amikor Áron a két keze közé fogja az arcom, belémbújik és úgy alszik. Éjszakánkét sokszor. :)