És akkor a csokorra való

A vajúdási szakaszba ért az életünk. És mint ilyen, eléggé sok odafigyelést, meg ezzel párhuzamosan befelé fordulást is igényel.Ezért a ritkább jelenlét... Hosszú szülés lesz, ahogy most látom, így még mindig nem szeretnék semmit sem mondani erről, az viszont nagyon jó érzés volna, ha aki teheti néha gondol ránk, hogy úgy alakuljanak a dolgaink, ahogy a legjobb...
Dani négy napig volt távol. Néha nagyon könnyűnek, néha pedig nagyon nehéznek éreztem ezt az időt. Messzire ment, aggódtam érte, a gondolataim egy részét teljesen kitöltötte, hogy vele mi lehet. Azért az nagyszerű, hogy a mi világunkban már pillanatok alatt elér a hang, a hír, és nem kell hosszú napokat várni, hogy tudjak róla...
Szerintem mindannyian nagyon jól tettük a dolgunkat, leszámítva, hogy hétfőn reggel az első dolgom volt belerúgni az ajtófélfába, miközben Áron kerültem, és egy darab levált a legkisebb lábujjamról. Épp, mint mikor egy porcelán edényt odaver az ember a mosogatóban, és lepattan egy darab belőle. Nem részletezem, nem nagyon tudtam kecsesen járni, meg ijesztő is volt, de már múlóban van, a seb összeforrt, a csontom fáj, a körmöm meg valószínűleg sosem lesz már modellértékű... :)
De hogy a gyöngysor is felfűződjön, meg a szépségek is ide kerüljenek, a teljesség, és az időrendiség igénye nélkül, ezek történtek velünk:
A lányok minden héten egy napot a Mari-Pali rezindencia fennhatósága alatt töltöttek, a múlt héten így Áronnal hármasban voltunk a városban, és vettünk egy hordozót. Elől is, hátul is kiválóan működik, nekem főleg a háton hordozás miatt volt rá szükségem. Mióta a slinget használjuk, úgy érzem, a kendő nekem macerás. Mire megkötöm, megkötném, már eltelt az az idő, amit kibírunk mind, és mikor megkötöm, zavar ha elmozdul, nem tudok megbarátkozni a csomóval. Olyanra vágytam, ami a kendőnél kötöttebb, és már régóta szerettem volna egy manducát.
Nem mondanám, hogy Áron elsőre beleszeretett, voltak is félelmeim, már vagy háromszor megjártam vele a liliputi boltot és próbáltunk mei tait, de nem mertem megvenni, mert vagy nagyon ficánkolt benne, vagy sírt. Ebben is ficánkolt eleinte, mára viszont (minden nap rajtam van azóta) már megszokta, megszerette, elalszik benne, és nagyon örülök a választásnak, mert könnyen beleteszem, nagyon kényelmes, és Mikolt és Hanna is hordozható még benne. Sokszor Mimi az, akit cipelnem kell, miközben egy futóbringa, egy motor és egy babakocsi is van nálunk, így az nem kis feladat. Még úgy sem, ha a hátamon egy, a motor lóg a babakocsin, amiben Áron ücsörög, közben pedig próbálom utolérni Hannát. :):)
(kissé reklámízű, vigyorgok magamon, de tényleg így van :):))
Visszatérve Marihoz, és Palihoz... A lányok a héten szerdán egész nap velük voltak. Többszörös öröm ez. :) A lányok szívesen mennek, a nagyszülők örülnek nekik, nekem pedig a legnehezebb napom a szerda, valamiért akkorra fáradok el, és ha sikerül lendületet kapnom, akkor péntekig még ügyesen rajzolom a felfelé ívet. Így, hogy egygyerekes lettem erre a napra, olyan volt, mintha nyaralnék. Még a legkritikusabb délutáni elalvás is karikacsapás szerűen ment, az utazóágy azt hiszem nagyon bevált odaát. Mikolt (Pali megfogalmazása szerint) még le sem ért a feje, már aludt, és Hannának sem kellett sok idő. Lehet, hogy egyre bátrabbak leszünk, és egyszer megpróbáljuk az éjszakát is?
Míg a lányok mi Áronnal kicsit dolgoztunk.
Felül ugyanis (újabb gyöngyszem... ), de gátülésben. Kornélt lassan egy hónapja nem érem el időpont egyeztetés ügyben. (azóta Gizellától kaptunk időpontot) Kicsit morgolódtam magamban, és Áron úgy tűnik meghallotta, mert tegnap óta előre nyújtja mindkét lábacskáját. :) No nem sokáig ücsörög, amint tud, feláll... és még mindig kúszik, és még mindig asszimetrikusan.
A legszebb gyöngy pedig (aztán befejezem, mielőtt nagyon hosszúra nyúlna):
Egyik este a meseolvasás közben Mikolt, akit épp nem kötött le a mese (nehéz egyszerre három korosztály kedvében járni egyedül), a polcról szerette volna levenni az itatóját, amihez hálózsákban a kosárra próbált felmászni. A kosár elbillent, Mimi lepottyant. Sírni kezdett, mire Hanna (a lábamra való tekintettel nem hozom mostanában a leggyorsabb formámat)odarohant hozzá, átölelte, és csitítgatta. Mikolt visszaölelte, így ültek egy darabig, Mimi hüppögött, Hanna csittegett, aztán mikor Mikolt megnyugodott, mindketten mentek a dolgukra. Mitagadás, elérzékenyültem...
Mikolt beszél. Folyamatosan, nagyon vicceseket mond. Az egyik kedvencem:
- Mimi, te még nem mehetsz óvodába, de majd a mamával eljöttök értem, és akkor játszhatsz te is kicsikét.....
Mikolt felháborodottan:
- Naj vajok.
- Óriási?
- Nem ójási, csak nad vajok.