Majdnem biztos voltam abban is, hogy nem fogunk sokgyerekes bulit szervezni... pedig a medence melletti kis ház, meg a környéke abszolút alkalmas lett volna erre.
De mérlegeltem, és arra jutottam, hogy maradunk a jólbevált családi ünneplésnél, örülök, ha lesz torta és az ajándékok is szépen becsomagolom, no és készül valami az oviba is.
Anyukám nélkül még ez sem ment volna az idén... Ő készíttete el végül a citromos piskótás krémet az ovis ünnepléshez, és gyerekezett, míg én az epres tortát csináltam.
Pénteken reggel, mert Hanna sem ment, Mikolt sem akart oviba menni, így végül a hatalmas tál finomság a hűtőben maradt (cseppet sem bántuk, annyira finom... ), és végtelenül örültem, hogy nem akartam az ovisoknak kis zacskó ajándékokat gyártani (24-et kellett volna) tele vacakságokkal (műanyag kulcstartó, pókemberes kifestő, ceruza, lufi...), ahogy az itt szokás.
Katicás tortát szeretett volna, a helyi cukrászdában lehet is kapni formatortát, de nagyjából 8ezer forintba kerül... így ez is kimaradt. A málna is hasonlóan drága, mióta eljöttünk otthonról Mikolt nem is evett, pedig nagy kedvence volt, viszont itt rákapott az eperre, ami megfizethető, van is, és finom is, úgyhogy végül rizses epertortát készítettem neki. Túróval lenne az igazi, de túró sincs. :) Se marcipán, vagy tűzijáték, vagy egyszerű fehér gertya... a mi környékünkön legalábbis nem találtam.
A torta szép lett, vártuk a papát nagyon, közben pergett a délelőtt, ahogy szokott mostanában. Hanna láza adott némi különleges felhangot a napnak, sajnáltam őt is, meg az elmaradt ovizsúrt is, de Mikolt nem panaszkodott egyik miatt sem, ő csak a délutánt emlegette, meg a szép ruháját. :)
Alvás után ünnepeltünk, elébb megpróbáltam használható nagycsaládos képet készíteni (mondja meg valaki, hogy a hipergépemen miért csak egy 10 mp-es önkioldó funkció van, mikor az előző kevésbé komolyon volt olyan is, hogy 2 perc, és 5 kép egyszerre...), minimális sikerrel...
Aztán énekeltünk Miminek, aki elrohant Áronnal, és beszabadult oda, ahol az ajándékok, meg a sok színes lufi várta a sorsát... és hatalmasakat kurjantva hozták sorban a kincseket. Éljen a spontaneitás. :)
Ajándékbontogatás. Úgy szeretem, ahogy örülnek ilyenkor, tépik a papírt, izgulnak, mi lehet alatta. Idén is megvolt már minden jó előre, a legtöbb dolog otthonról, sokmindent anyukám hozott. Amit itt vettünk, az Mikolt kifejezett kívánsága egy rózsaszín úszódeszka volt. Kapott hozzá karúszókat is, azóta le sem veszi, és állandóan ki akar menni medencézni (két napja esik, és lehűlt a levegő... Hanna pedig beteg, úgyhogy még mindig várni kell a megfelelő alkalomra).Volt könyv, dedikált, még a könyvhétről, Mari nagyi jóvoltából Maszat új történetét Berg Judit és Agócs Irisz is aláírta. Kapott egy Pöttyös Pannit Mariéktól, egy bárányos kirakót, és egy zsírkréta készletet tőlünk.
A fő ajándéka egy apró doboz volt, ezt találta meg elsőnek, rázta, csörgött. Hanna rögtön tudta mi van benne, de Mikolt nem hallotta, mit mond, úgy el volt foglalva a bontogatással. Hónapokkal ezelőtt rendeltem neki is, és Lellének is egy pár fülbevalót, épp olyat, mint Hannáé, csak Mikoltnak egy barna és egy zöld kő van benne (a szemeihez valók), Lelléé pedig fehér köves. Az otthoni házi ékszerészünk készítette, anyukám hozta. :)
Hatalmas volt Mimi boldogsága, mikor kinyílt a doboz, az első kérdése pedig az volt: Nem fog fájni? :) Egy darabig biztosan nem, mert itt nincs senki, aki betenné a fülébe...
Hanna hamar levette a szépruháját, nem volt jól szegényem, a kicsik viszont végigpörögték az estét. Gertyát fújtak, nagykanállal ették a krémet, tortát, terítőt rángattak, játszottak. Végül azt hiszem bohóc nélkül is jó szülinap volt.
Örülök, hogy anyukám is velünk volt, közben pedig számtalanszor eszembe jutott, hogy mennyire hiányzik a nagycsalád... Nálunk az szokott lenni a zsúr...Ime a hiányolt kép Lelléről és rólam... a sokkép pedig itt.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar