Erről, arról...

Tegnap délben Lelle megkapta a bcg oltását. Volt egy kis tanakodás, hogy az itteni, vagy az otthoni protokoll szerint járjunk-e el, de mert egyelőre bizonytalan a jövő, úgy döntöttünk, a magyar szerint oltatjuk. Itt a születést követő napon adnak bcg-t, hepatitis B-t és K vitamin,t mindet injekcióban. Mi végül csak a bcg mellett döntöttünk, amihez otthonról anyukám hozott kivezetőt is. Lelle az autóban elaludt, és csak az oltásra ébredt fel. Sírdogált, de végül hamar visszaaludt, és gyakorlatilag egész nap folytatta a szunyókálást.
Tudtam, hogy ennek meglesz a következménye, éjjel most is két órácskát volt fent sírva, nézelődve. A sírása a két szobával távolabb alvó Áront is felébreszti idővel, így felváltva voltam hol egyikkel, hol másikkal. Tudom, hogy két óra nem túl hosszú idő, de mikor elkezdődik, sosem lehet tudni, hol a vége, és mitagadás azért fárasztó is rohangálni hol egyikhez, hol másikhoz. Lelle úgy működik, hogy amikor a nézelődésből fáradni kezd, akkor még csak sírdogál, abbahagyja, megint sír... aztán idővel egyre fáradtabb, innentől folyamatosan sír, aztán becsukja a szemét, és úgy folytatja a kiabálást. Tegnap már kétszer elaludt kézben, aztán le is lehetett tenni, de tíz perc múlva újra felébredt. Ezeket viselem a legnehezebben... Meg azt, hogy látványosan nincs közöm a megnyugváshoz. Tegnap viszont volt egy pont, amikor a mellkasomra fektetve végre elcsitult... és legeslegvégül úgy aludtunk el, hogy szorosan hozzábújtam. Reggel... vagy mondjuk délben (ismét átaludta az éjszakát, így ötkor volt egy fejős köröm is :)), amikor magamhoz tértem, ott feküdt a takarója nélkül az oldalamon. Szeretem ezt a kis kukacot nagyon...
Dani és anyukám elképesztő energiákkal azon vannak, hogy ezúttal legyen olyanom, hogy gyerekágy... Hannával volt egy hét ilyen, de azt csak azért hívtam így, mert bátorságom sem volt a nagyágyon kívüli világhoz. Ma már tudom, hogy teljesen felborult akkor a hormonháztartásom, a szorongás ennek volt köszönhető.(apropó, hemoglobin 8.3, a tsh pedig picit alacsony, azon is állított az orvos... msotmár jól leszek)Most viszont Dani minden délelőtt elviszi a hármat valahova, tegnap pl. nyulazni voltak, ma játszón... anyukám pedig mos, főz, mosogat... és két hét múlva hazamegy, ahogy Dani holnaptól ismét dolgozik. Igyekszem készítgeni magam a változásokra, a legkevésbé azt tudom, hogyan fogok tudni magamhoz térni reggel időben, hogy elkezdjem a napot amikor az egyébként indulni szokott.
Egyelőre viszont annyira jó dolgom van, amilyennél jobbat kívánni sem tudnék. Tegnap első alkalommal sétálni voltunk, a ház körül, de már a kerítésen kívül. Hanna tolta a babakocsit, olyan jó volt látni, hogy mekkora már, mennyire szépen viszonyul a többiekhez, meg a picikéhez.
Gondolkoztam, hogy feltegyem-e ezt a képet, viszonyításnak mindenképpen jó lesz :) ...
Mikolt is hasonló szeretettel rajong még mindig, ő egy kicsit visszament kisbabába, ráfekszik Lelle pelenkázólapjára, és mondja is, hogy ő kisbaba. Az anyatejet issza lelkesen, és az első pár nap kirohanásai után úgy tűnik, kezd ismét megérkezni mihozzánk.Áronnak a legnehezebb, és vele is lesz a legnehezebb, hiszen a lányok oviban lesznek, de ő itthon marad velem, és küzd majd a helyzettel... Szeretném, ha neki is jó lenne, ha megtalálná hamar a helyét a hatosban... jó, hogy még szopizik.
Holnap újabb kórházas kör, Lelle sarkából vesznek vért. És holnap lesz a napja az újabb adag ügyintézésnek is, az útlevéllel kapcsolatban.
Keresem Lelle helyét a nappaliban, ma a fotelben aludt délután, miután kivettem a miágyunkból hogy Áront betehessem... nem vette zokon, de azért ez így mégsem az igazi :):) Pláne, hogy most van egy használaton kívüli kiságy a miszobánkban. Esetleg lehozzuk...
És csak egy kis lábjegyzet... annyira fura, ahogy változik a testem... szokni kell, és nem magától értetődő. Mintha külön életet élne, teszi a dolgát, én meg csak figyelem, mert minden nap más. Szeretnék majd egyszer újra tornázni, hatossal kezdődő számokat látni a mérlegen (amit nem is használok...), és beleférni a ruháimba... alul, felül egyaránt. :)