Felfoghatatlan, hogy hogyan szállt el ez a hat hét, hogy mennyi minden történt ez alatt a hat hét alatt, hogy mennyi mindent kaptam.
Ma van a névnapja, amiről azt hittem, holnap lesz. Igy nem is kapott még egy szál virágot sem... bánom. Négy gyerek mellett, pláne, ha az egyik beteg, sokminden elmarad, kimarad. Pedig olyan jó lett volna adni.
Aztán ránézek erre a képre, és megnyugszom...Azzal együtt, hogy tudom, lehetett volna több élményt adni, lehetett volna sokkal többet megmutatni, mi pedig csak egyszer voltunk fenn a hegyen (ahol mellesleg a "lajoskán" (Mikolt után...) hányingere lett... jó kis lajoska pedig, igaz mama? :)), hogy a nyulas helyet kihagyta, hogy igazából nem nyaralni jött, hogy húsz doboznyi meleg étel vár ránk a mélyhűtőben, ami azt jelenti, hogy az elmúlt héten gyakorlatilag minden nap főzött és főzött, meg teregetett és mosott ránk...
Sokszor mondtam, most már üljön le, pihenjen... Legyintett.
Az elmúlt hat hétben, amikor életemben a legkiszolgáltatottabb voltam, a legelesettebb, a leggyengébb, akkor itt volt, vigyázott ránk, a gyerekekre, a jóllétünkre... és csak adott és adott. És egyszer sem veszekedtünk, és remélem egyszer sem bántottam meg...
Sírtunk mind a ketten, amikor elköszönt... Én most is...
Drága Mamikám, Isten éltessen sokáig, köszönök mindent...
... és most holnapig izgulhatok, hogy minden kaput időben megtalálj... :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar