Háromhetes a legkisebb

Gondolkoztam, mit is írhatnék, és míg gondolkoztam, rádöbbentem, milyen gyorsan változik Lelle, mennyire hamar múlnak a napok, és a hárommal ezelőttire már nem is emlékszem, így inkább gyorsan mindent dokumentálok, míg tudom...
4200 gramm. Kerekedik, én pedig minden este azzal fekszem, hogy ilyen picike már sosem lesz. Öröm is, hogy gyarapszik szépen, meg egyben fájdogál a szívem is miatta. Egy utolsó kis csomagocska...
Szopizik, hogy hányszor, arról halvány elképzeléseim vannak csak, ha kér, megetetem. Nappal sokszor úgy érzem, hogy csak szomjas, igazán sokat nem eszik minden alkalommal. Éjjel fel sem ébredek rá, bár gyanítom, eszik, de hogy hányszor... Nyekereg, vagy inkább csak morog, én pedig fordulok... és alszunk is tovább. Reggelre a textilpelus a feje alatt csupa tej, a pelenkázólap (praktikusan ez van alatta, különben moshatnám minden nap a lepedőnket) pedig általában csupa pisi... éjjel nem cserélek pelenkát...
Pelus... Még sosem volt olyan gyerekem, aki sugárban kakilt volna (olyan már igen, aki mindig nyakig kakis volt... és most is folyton mosom a sárga foltokat a kisruhákból)... Lelle tud ilyet is. Anyukámé volt az első megtiszteltetés, aztán a szőnyeg is kapott egy szép sárga foltot...
Még mindig több a tejem, mint amennyi Lellének kell, de ez már inkább csak Áron miatt van így, aki random módon kér vagy sem éjjel. Nem bánom, hogy sok van, fejni egyre kevesebbet kell, és bízom benne, hogy marad annyi, amennyi majd Lellének elég lesz.
Cumis, ezúttal nem volt lelkiismeret furdalásom, Hannához hasonlóan nagyon lelkes, én pedig tudom, hogy nem győzném folyton cicin tartani, sőt ő sem igényli a folyamatos cicizést, pláne, mikor rengeteg a tejem, ő pedig csak cumizna... Ilyenkor, ha mellre teszem rázza a fejét, de nem szív, és idővel kiabál is. A cumit viszont elfogadja helyette.
Fájdogál a pocakja, de csak addig, míg ki nem jön aminek ki kell. Sír miatta, és ha szopi közben a fejét forgatja, tudom, hogy büfizni akar.
Apropó sírás... Sokat sír. Legalábbis a két kisebb nagy egykori sírósságához képest (vagy csak én nem emlékszem már :)). Nappal is csak kézben jó, nagyon minimális az az idő, amit nézelődéssel tölt magában. Nem mintha elvárás lenne, de mindenesetre sokszor jelent kihívást a többiek mellett, ha csak egy kezem van... Tegnap aztán megoldás született, vettem egy slinget. Van már egy, sőt van kendőm is, és van egyéb hordozós cuccunk is, de ezek vagy még koraiak, vagy olyan vastagok (a rugalmas kendőm egy télikabáttal vetekszik...), hogy lehetetlenség használni őket itt.
Mindenképpen olyat szerettem volna, amiben fekve lehet Lelle, és egy szál anyag csak, vagyis nem izzadunk bele, sem ő, sem én.
Itt egyébként leginkább a gyűrűs kendőt használják, a piciket fektetve hordozzák, a csípőn ülni tudókat pedig ültetve, az oldalukon.
Nos a miénk egy ilyen:
Az esti sírás változatlanul jelen van, mennyiségre kicsit kevesebb talán, és lassan úgy tűnik, kiszámíthatóan 11 körülig tart. Mióta egyedül maradtunk, és nincs még egy kéz, aki ringassa, míg a többieknek mesélünk, köztünk van. Tegnap előtt Mimi papaljában a szivacson elaludt mellettünk.
Miután végül elalszik, már csak a félálomban szopik vannak reggelig. Az ébredés időpontja is változóban, sokáig majdnem dél volt, mire ő is csatlakozott, mostanában inkább 10, vagy egy picit előbb.
Látni már a szemöldökét, és egyre több a szempillája is. A sárgasága teljesen elmúlt, cserébe viszont a nap nagy részében piros, és melegpöttyös. 54es bodykat hord, és néha kiöltözik, főleg ha valahová megyünk (nem gyakran... ), de annyi szép kisruhája van, hogy sajnálom csak a szekrényben tárolni őket.
Az autóban azonnal elalszik, ahogy a zsebben is.
A nagyok lelkesedése változatlan, Hanna folyton ölbe szeretné venni, Áron pedig általában kedves és gyengéd. Mikolt pedig sokszor csak személi, tologatja a babakocsiban, és néha ő is ölbekéri.
... olyan jó, hogy köztünk van...