Recovery

Tegnap Áronnal Gymboreen voltunk. Lellét anyukám tologatta, ez volt az eddigi leghosszabb kirándulása. Nem egy kultúrprogram, de végigaludta míg Áron az ismerős helyen rohangált.
Az éjszakára bíztam, hogy elmegyünk-e, vagy sem, de mert Lelle sírás nélkül elaludt (azóta sem...), és Áron is csak egyszer ébresztett, nekem pedig a napi három vastabletta úgy tűnik szárnyakat adott, nekivágtunk. Jó volt egy kicsit csak Áronnal lenni, és ez az a csoport, ahol olyan emberek között vagyunk, akiket nagyon kedvelek.
Vivienne és May az a két anyuka, akikkel hasonlóan gondolkodunk a gyerekekről, sőt egyáltalán van miről beszélgetnünk. Vivienne ausztrál, egy nagyon mosolygós, guruló alma, a kisfia három nappal idősebb Áronnál. May kínai, de erre csak a csík szemei utalnak, amik eltűnnek, ha mosolyog, és állandóan mosolyog ő is. :) Yashveer, a kisfia egy igazi kis energiabomba, sötétbőrű, az apukájára hasonlít. Kicsit késtek mindketten, amikor pedig megérkeztek, alig hittek a szemüknek, hogy újra látnak minket is.
Mitagadás jólesik érezni, hogy a testem ismét használható, hogy napról napra erősebb vagyok, hogy már nem kell megkapaszkodnom, ha fel akarok ülni, vagy Dani segítségét kérni, ha a szoptatás után az egyik oldalamról a másikra szeretnék fordulni. Az elején nem hittem, hogy ilyen gyors lesz a változás, hogy tényleg napról napra tér vissza az erőm.
Mindenki csodálkozik, amikor megkérdezik, mennyi idős Lelle... egyrészt azon, hogy én már teszem a dolgom, másrészt Lellén, akinek ha nyitva a szeme, sokkal inkább tűnik egy hónapos körülinek, mint pár naposnak. Itt úgy tűnik, a felépülés sokkal hosszabb idő, mint nálunk, legalábbis azok között, akiket én ismerek odahaza :), de nem is csoda, hiszen itt a természetes szülésnek, és a hozzá kapcsolódó regenerálódást segítő folyamatoknak kevés teret engednek. Pedig mennyire szépen kitalálta ezt a természet...
A kedvenc történetem a csodálkozásról a mai :)
A lányokért mentem az oviba, Áronnal, aki már majdnem elaludt a kocsiban. Leültünk a folyósón, Áron az ölemben, velem szemben, belémfúródva pihegett. A vezető (egy indiai középkorú nő) jött hátulról, nevetve kérdezi, hogy még mindig nem szültem? :) De, de... mondom neki, ő meg felsikoltott, hogy OMG... mikor? És már itt, és hogyhogy és egyébként is... :)
Aztán ugyanez a kör egy kínai anyukával, egy indonéz maiddel, és egy kínai óvónővel.
Én pedig minden ilyen kör után egyre erősebbnek érzem magam... és ez jó. :)