Fantasztikus, már most szeretek nagymama lenni...
Mert mindig azt gondoltam, hogy a kötés veteményezés, befőzés olyan nagymamás dolog. Aztán szép lassan rájövök, hogy harmincon felül is csuda dolgokat lehet találni a világban (és könnyen lehet, hogy öregszem is), amik legalább akkora örömöt okoznak, mint egy zsengekori, péntek esti hovamegyünk, mitnézzünkmeg dilemmázás.
A nap kisütött, aminek egyik igazi jele, hogy ismét birtokba vettük a kinti birodalmat, amit magamban csak ezzel a címbeli jelzővel illetek, a második után szabadon (ami a ház).
Odakinn pedig lassan kibújtak a reteklevelecskék, és még a végén cukkini is lesz, meg virágzik a málna, és tele a meggyfa és a cseresznye is apró pici, de annál izgalmasabb zöld bogyókkal.
Valaha Malajziában a nap fénypontja volt, amikor egy pohár ikeás bodzaszörppel leültem a kanapéra, tele volt jéggel a poharam, amit a szörpszürcsölés végén mindig egyesével elrágcsáltam (senki nem értette, mi a jó a jégrágásban, aztán miután Lelle megszületett, rájöttem, hogy olyan melegem volt pocakkal, hogy belülről kellett hűteni magam... és a szüléssel el is múlt a rágcsálás vágya), közben megfogadtam, ha én egyszer hazajutok, és érik majd a bodza, csinálok belőle szörpöt.
És érik. :) Az utcánkban is, meg a kis úton is a ház mögött, de erre csak az első adag főzése után jöttem rá, a második már sajátból készül.
A recept lehetne egészségesebb mondjuk nyírfacukorral, de ezt találtam elsőre, és még másodikra is ez volt a legszimpatikusabb, így ez készült. Szalicil nélkül.
Három liter várja a sorát, még három készülőben, de ahogy magamat és ezt a nyarat elnézem, hamarabb elfogy, mint szeretném.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar