Ami a mai napot illeti

Lassan leszállok a magyar-maláj időjárás összevetésének taglalásáról ígérem, de mikor ma a salgótarjáni özönvízszerű eső utáni képeket láttam, Szilviék egykori esős videoja jutott az eszembe. Aztán a saját minimozgóm, amin csak szerettem volna szemléltetni, hogy egy hétköznapi eső közben milyen hang és képhatásoknak lehettünk tanui, de igaziból nem sikerült, pedig elég elképesztő volt, ahogy a háztetőkről úgy ömlött a víz (amiben egyébként simán lehetett volna zuhanyozni, annyira meleg volt, de persze egyszer sem próbáltam ki, pedig dejólettvolna...), mintha egy sebes folyású patak száguldott volna keresztül rajta odafenn...
A lényeg, hogy ott olyannyira sikeres módon oldják meg az elvezetést, hogy míg az eső után az udvaron a húsz centis kaspóban színültig állt a víz, egy perccel azután, hogy elvonult a vihar, már sehol nem lehetett a nyomát látni.
Jól jött volna egy ilyen csatornarendszer a palócoknak is...
Na most akkor gyorsan egy utolsó gondolatnyi...
Malajziában soha (ami azt jelenti, hogy SOHA), egyszer sem volt olyan élményem, hogy ha kinyitom az ajtót, akkor jobb lesz nekem, mint bent volt.
Mondjuk ha nem ment a légkondi, még akkor sem.
A fürdőszobákban nem is volt, és minden éjjel, megjárva a pocakos utamat, volt egy pillanatnyi csalódás érzés bennem, mikor ablakot nyitottam... és berontott a párás, ismeretlen illatú melegség.
Ezt csak azért mondom, hogy itt álljon az is, hogy milyen jó, mikor éjfélkor a nyitott ablak mellett ülök, és befúj a szellő. Hm.... :)
Ma délben kint voltunk a játszón. Nem tudom pontosan minek, talán igyekeztem elképzelni, hogy mennyire unatkozhatnak a gyerekek itthon, és mennyivel jobb lesz nekik egy kicsit máshol túrni a földet, de kiderült, hogy:
A homokozóban ruhában lenni még árnyékban is kellemetlenül idegen (a mauglinak hívott bandatagok egymás után szabadultak meg az amúgy is lenge öltözetüktől, én meg csak csóváltam a fejem azon, hogy mekkora lúzer vagyok, hogy egyáltalán kinyitottam a szekrényeiket és felruháztam őket, mikor mekkora dolog, hogy egy hete nem mostam, mert nem volt mit...).
Az egyetlen értelmes elfoglaltság a sarazás lett volna, de tűző napon még az se vicces.
Fél óra alatt elfogy másfél liter víz, meg mégegyszer ennyi.
Ugyanennyi idő kell ahhoz, hogy a négyből három könyörgőre fogja, menjünk haza unatkozni.
Hanna örült egyedül, hogy végre egy kis zugban elbújhatott, ahol csak egy odatévedt kisfiú zavarta, akit elég magabiztosan küldött el nagymamástul, ami egészen hatékonynak bizonyult, ugyan nem hallottam pontosan mi volt a beszélgetés folyamata, de a végeredmény magáért beszélt. Két perc után távoztak.
Hazajöttünk. Azt hiszem erre a hétre elegendő is volt a kirándulásból, jó nekünk pucéron ki-be mászkálni a medencéből a házba és vissza, málnázni a bokrokról, kint ebédelni a teraszon. Még úgy is, hogy azért sok a vita, meg a kiabálás, nagy a rendetlenség, és kicsit ingerszegény egy idő után ez a talpalatnyi földterület, de ez valószínűleg csak rám igaz.
Najó, azért tegnap este mégis kiszabadultunk, és igen jólesett a kietlen Millenárison naplementét nézni.

A nap híre pedig kétségtelenül az, hogy Lelle ma délelőtt 10kor guggolásból egymás után háromszor felállt, egy picit ácsorgott, aztán lecsüccsent.
Ezek a nagy dolgok. :)