Patyolat

A múlt héten Hanna nem volt oviban. Valahonnan összeszedtünk egy kis köhögést, orrfolyást, és emellett a hideg ház, meg a kinti hűvös, no meg a pénteki balett előadás arra a döntésre késztetett, hogy itthon tartsam.
Mindig azt gondolom, hogy sokkal könnyebb, ha mindenki itthon van. Szeretem is, meg kicsit azért becsapós is a dolog, mert sokszor az ottani élményeket itthon torolja, ettől néha az az érzésem, hogy vele van a legtöbb tennivalóm, a másik hárommal meg végülis nincs is, ők szokva vannak a házirutinokhoz. Valamiért hétvégén ezt soha nem látom, de lehet, hogy az is az ok, hogy akkor többnyire Dani is velünk van.
A lakásban két hinta működik nonstop, de ha Hanna idehaza van, akkor mindig vita tárgya. Nem is annyira a kié legyen, hanem, hogy ne lökd, menj arrébb, ne feküdj rááám... és visít. Hogy Mimííííííííííí, meg Ááááááááron. És bevallom, délutánra már annyira belefáradok a folyamatos küzdelembe, hogy elmondjam, megkérjem, arra, amit amúgy tud, és amúgy is felesleges, hogy van olyan, hogy egyszerűen elveszem a hintát.
Hanna a legnagyobb hintapalinta mind közül, ha nincs itthon, sosincs gond, mert a kisebbek hamar megunják, de ha ne, hát akkor meg ketten játszanak vele. (kiszárójel... mostanában már igazán hálés vagyok ennek az egy évnek, amit Mikolt még itthon töltött, mert Áronnal nagyon jó kis kompániát hoztak létre, és bizony előfordul, hogy Hanna, még ha szeretne sem tud egyszerűen kapcsolódni hozzájuk...)
Tegnap délután a nagy hurrá itt a nyár optimizmusomban előkaptam Dani születésnapi ajándékát, és kitettem a verandára. Míg ők aludtak, én bodzaszörpöztem, és bambultam benne egy húsz percet, amolyan jólmegérdemelt wellnessprogram gyanánt, elmondhatatlanul jólesett.
Aztán egymás után keltek, ami azért volt nagyszerű, mert mindenkinek jutott egy csepp magány a függőszékben, amin aztán előre várható módon jól összevesztek. :)
A hinta pihent egy órát, aztán mikor visszakerült hárman bohóckodtak benne, néha ketten lógtak a szélén és pörgették a harmadikat, nagy kacarászás közepette :). Olyan volt, mint egy jóféle filmben a teregetett nagy fehér lepedők, mikor fújja őket a széles mező szélén a szél és köztük bújócskáznak a gyerekek.

Szerintem estig ment volna a nagy mókázás, ha meg nem unom a hatalmas hangzavart, és fel nem ajánlom, menjünk a papa elé. Aki gyaníthatóan ma délután, míg ők alszanak, én meg felnőttcirkuszba megyek (majd elmesélem milyen volt), kiül egy könyvvel, és húsz percet wellnessezik :)