Nemúgyvanaz

Hogy csak úgy láblógatva várjuk, mikor lesz már holnap és kínunkban a semmittevéstől nyöszörgünk, meg elgémberedett tagokkal iszogatjuk az aliglakott szigetünkön a valamit, amit a valaki a kezünkbe nyomott.
Nem ám...
Mert míg Áron a kisgatyákkal van elfoglalva, meg a mandulagyógyulással, és ismét egy érzékenyebb periódusba lépett, vagyis minden délután sírva ébred, és megnyugtathatatlanul nem jó semmisem, közben pedig igencuki, mikor álmából kiszól az üvöltöző legkisebbnek, akit lopva próbálok átcsempészni a miágyunkba, de neki az egyáltalán nem öröm, hogy "pszttittvagyokjejjike".
Szóval közben ez az icipici is igen hangos, reggel még nem, de aztán már igen, és rájött, hogy ha hangos, akkor gyorsabban célt ér, így egyre hangosabb, már éjszaka is. A cél pedig sosem kézenfekvő, vagy én nem értem, de attól még rosszabb.
Cserébe megtanult felmászni az asztal tetejére, igen oda. Az etetőszékre mászik előbb, aminek két foka van, és onnan már gyerekjáték az asztal. És ha betolom azt a széket, mert nagyon cseles vagyok, akkor meg ordít, hogy beszorult a feje, és tényleg, de nem kell segíteni rajta, köszöni, mert egy perc az egész és a szék már kint is van.
Hopp.
A következő a könyvespolc lesz szerintem...
És tologatja az autókat, pedig ezt eddig csak Árontól láttam, és azt gondoltam, milyen édesen fiús.
És hogy azért örüljek is, ha beteszem a nappaliban a kiságyba, húsz perc múlva biztosan alszik. Akármikor.
Nem szóltam neki, hogy így kell, egészen magától fundálta ki. Hálás vagyok.
Hanna egy cseppet megnyúlhatott, mert kamaszmódon nem tud parancsolni a kis kecses testének, és lépten nyomon elgázolja a többieket, amit rendszerint egy nagyon nőcis "bocsi"-val igyekszik jóvátenni. A többiről már írtam lejjebb.
Ja arról nem, hogy ma egész nap az indiánokról kellett beszélgetni vele, és ha esetleg elterelődött volna a szó róluk, akkor újra előhozta. Ez épp jólesett.
Mikolt pedig egyszerűen jelen van, és már egyáltalán nem is olyan rossz beteg, mint volt, gyakorlatilag meggyógyult, legalábbis a meggylevest és az eperlekvárt simán megette. Pedig az antibiotikumot ezúttal is csak kiváltottam, be nem adtam nekik, kaptak egy nap haladékot, és tessék. Megérte.
Tud valamit a homeos doktornénink, én meg emlékszem, mert most el sem értem, csak simán fejből ment a mithogyan.
Ja, és persze Mimi vérig van sértve a rosszidő miatt, mert "hát én egy nyáji gyejek vagyok, és csak a szoknyát szejetem..."
És még mindig megmosolyogtat, hogy a levendulát nem tudja megjegyezni, ezért csak mandulának becézi. Ahogy Nimródot Mimilónak. Mert annak van értelme. Ugye...
Szóval lógatnám én a lábam, de biztosan hamar megunnám, és ezt a másik felem is tudhatja, mert azt nem gondolom, hogy viccből hagyott minket itthon és ment el hegyet mászni négy napra. Mentségére legyen, hogy férfiakkal volt, akik valószínűleg rosszabbul viseltek volna bennünket, mint mi őket, meg hogy azért nem felejtett el teljesen, mert egy ilyet kaptam ma délután.

Ímélben.
Hogy ott se kelljen lennem.
Azért megsajnáltam magam, és ha épp nem a Millenárisra kellett volna vinnem négy gyereket, csak mert megígértem nekik, és ennek nyomatékosan hangot is adtak, mikor felajánlottam, legyen inkább holnap az a nap... Lelle nem is tudta miért kell csatlakoznia, de nyomta ő is, perszehogy... szóval akkor nem csak egy másodpercig sírdogáltam volna.
Mindenesetre a meggyszörpöt elkészítettem, és bekeverem magamnak, és simán úgy teszek holnap, mintha a leglakatlanabbon volnék.
Mert megérdemlem... és ezt mindenki tudja körülöttem.