Mutatom

Tegnap délben Mikolt elment Danival vásárolni.
Nem mintha szeretné ezt a programot, de abban a percben semmi sem volt jó neki, így inkább az apja hóna alá csapódott, egy kis egykeség meg némi kilátásba helyezett finomság reményében.
Ezalatt a maradék hárommal (Áron sem volt túl lelkes, de egy hisztike mégiscsak kevesebb, mint kettő) felcammogtunk anyukámékhoz.
Mire felértünk, Lelle elaludt, Áron pedig a két vendégkislányt meglátva el is felejtette, milyen rettenetes az élet, pláne, mikor Feri magasra emelte és még a padlásra is felvitte magával.
Hannának se kellett kétszer mondani, rohant utánuk a bűvös, meleg és poros padlásra, ahonnan csillogó szemmel és egy majdnem húsz éves kétkerekű biciklivel jöttek vissza. A bringa rózsaszín és lila, emlékeim szerint Matyié volt, hogy mitől ez a csajos külső... gondolom valakitől örököltük anno.
Sokkal kisebb, mint Hanna bringája, ránézésre Mikolt méretű, és mert roppant csoffadt állapotban volt külsejét tekintve mindenkinek megtiltatott a behatóbb tanulmányozás, beleértve a kipróbálást is.
Az ígéretet viszont megkapták a gyerekek, mire holnap megérkeznek, tiszta lesz és kipróbálhatják.
Mikoltot izgatta legkevésbé az akció.
Ma délelőtt lovagolni voltak a gyerekek, rekord idő alatt (fél óra/háromgyerek) öltöztettük, reggeliztettük meg őket, pedig ma még bundabugyit is kellett adni rájuk, úgy lehűlt az idő. Hanna és Mimi kijelentették, ők ugyan nem lovagolnak... azért elindulni sikerült velük, bár Mikolt a paplanját és a cumiját is magával vitte. (Ott állítólag kis sem szállt, majdnem végig a kocsiban ült és paplanozott (gyűrögette, simogatta a paplant, közben cumizott is...)) Hanna viszont ma először kézbe vehette az irányítást és futószár nélkül lovagolt. :)
A nagymamáékhoz érve Mimi észrevette a kisbiciklit, és annyira megtetszett neki, hogy fel is ült rá. Előbb egy kis segítséggel, aztán egyedül tekerte. Mire mi megérkeztünk, már ebédeltek, de amint megette a magáét, Mikolt felpattant az asztaltól, egyedül felöltözött, és rohant ki, hogy gyakorolhasson tovább.
Annyira jó látni a kitartását, ahogy fáradhatatlanul igyekezett megtartani az indulásnál is az egyensúlyát, figyelni a tekerésre, a megállásra.
Zokszó nélkül, egyre ügyesebben tekerte, mikor eljöttünk, már csak egy egészen picike hiányzott az önálló elinduláshoz.
Haza akarta hozni az új kincsét, de végül otthagytuk... azt hiszem hiányolni fogja, amikor felébred. :)