Ágota

Jó régen nem találkoztunk vele, pedig nagyon szeretjük. Én már 18 éves korában a szívembe zártam, olyan igazi vagány kamaszlány volt akkor, kicsit biztosan magamra ismertem benne. Tanítottam, ő meg nem tanult, de ennek ellenére mindig jóban voltunk. Aztán tanította más, és végül csak felvették. Most végez, felnőtt lett, és maradt ugyanolyan vagány, érzékeny és nagyszerű, amilyen volt. Mikolt születésnapján ünnepli ő is az évei fordulóját, hihi.
Nem csoda, hogy családunk ifjabb tagjai szívébe is hamar belopta magát. Reggel Hannával kettesben mentünk elé a buszhoz, hogy megmutassuk neki a csacsikat, motorozzunk, levegőzzünk együtt, a találkozástól egészen a Vadasparkig, az én nagydumás sajtkukacom szégyellősen pillogott, szavát nem lehetett venni. Aztán negyed óra elteltével kezdett oldódni, és mire délben hazaértünk, már csak Ágota vehette le a cipőjét, ő kellett a kézmosáshoz, evéshez és a bilizéshez is ő kellett volna, de erről lebeszéltem... Sőt játszani is együtt játszottak. Hannának csak néhány kiválasztottja van, akivel ilyen szoros barátságot köt. Peti az egyik, és Ágota most a második. Van bennük közös, mégpedig az a végtelen nyugalom, ami bennem és Daniban sincs meg igazán. Hanna pedig szívja magába belőlük ezt a csodát, és lelassul, figyel, megnyugszik ő is.
Arról pedig már csak egy mondat, hogy a nyakláncot, amit hozott Hannának, nem lehet levenni róla, és a Szalóki Ági cd, ami nekem is hatalmas ajándék, egyfolytában szól... Este pedig, mikor Hanna mellett fekve vártam az álommanókat, a fülembe suttogott: Ágota, ebéd, pizza... Ha ez így megy tovább, hamarosan újabb randit kell kérnünk tőle. Én cseppet sem bánnám... :)