Nem szokásom "kiszólni" a blogból, nem célom, hogy vitát indítsak, sokkal inkább a gyerekeimről írok, és néha a saját dolgaimról, főleg azért, mert vannak, akik nem találkozhatnak velünk olyan gyakran, ahogyan szeretnének...
A tegnapi bejegyzésemmel viszont azt hiszem sikerült darázsfészekbe nyúlnom... Köszönöm a hozzászólásokat, bár nem tudom, hol volt eddig az, aki most írt először, miért pont most, miért pont ehhez...
A gyereknevelésben az a szép, hogy mindenki saját belátása szerint szabadon dönt, hogyan teszi. Ennek kapcsán persze alakulhatnak ki viták, de mivel ezek javarészt hitviták, nincs semmi értelmük. Csinálja mindenki szívből, belátással és kellő alázattal, és akkor nem bánt, rombol. Hanna és Mikolt nevelését rám bízták, örülök ennek, és igyekszem a lehetőségeimhez képest mindent megtenni, hogy elég széles skáláját ismerjék meg a világnak. Vannak dolgok, amik szerintem (ezt szeretném hangsúlyozni, mert mindenkinek szíve joga, hogy azt csináljon, gondoljon, érezzen, amit csak akar) valók, vagy nem valók bizonyos kor előtt. Van különbség felnőtt és gyerek között, fizikai, mentális és pszichés téren egyaránt.
Részemről nem erőltetek olyat, amit nem tartok még időben alkalmasnak egy kétéves, vagy egy három hónapos kisgyerek, csecsemő számára. A tv ezek közé tartozik, szerintem... Mellesleg jónéhány kutatást elolvasva támasztódott alá az elhatározásom, és én döntöttem. Hannával inkább mesét olvasok, gyurmázom, kirándulok, úszni viszem, gyerektársaságba, vagy nézek diafilmet, falva vetítve, könnyen emészthetőt, az ő igényének megfelelő tempóban. És még sorolhatnám. Hogy a tv és a mesenézés jelenleg, és egyelőre kimarad? Nem fog lemaradni semmiről, nem lesz tőle kevesebb, bénább, tájékozatlanabb. Szerintem... Nekem pedig van időm... Ezért kapom a gyedet...
Tidak ada komentar:
Posting Komentar