Ovi, bölcsi

Folyamatosan hullámzik bennem a kérdés, kell-e, érdemes-e. Összegyűjtöttem az érveket mellette és ellene.
Mellette:
- Biztosan nagyon hamar elkezdene beszélni.
- Biztosan hamarabb lenne szobatiszta.
- Lenne egy héten két délelőttöm, amikor csak Mikolttal lehetnék.
- Lenne két délelőttöm, amikor időszakosan rend maradna, és lenne időm főzni.
- Több energiám maradna elgondolkodni, mit is szeretnék csinálni a gyerekeken kívül.
- Lenne lehetősége olyan játékok kipróbálására is, ami itthon nincs.
- Tanulna egy csomó éneket, mondókát, festene, gyurmázna, ragasztana többet, mint itthon.
Ellene:
- Mikolt egyre nagyobb, és Hanna egyre szívesebben játszik vele. Ha most elküldöm, ez az élmény, a testvéres, ami nekem pl. sosem volt, kimarad az életükből.
- Ha elküldöm, most, amikor tél jön, és bacitenger, 5 napból hármat biztosan szipog, köhög, taknyol hogy a többi nyalánkságot ne is említsem. Ráadásul azt nem tudja otthagyni a bölcsiben.
- Legalább annyiba kerül, mintha én viszem el csiribirire, úszni, tücsökzenélni.
- Szeretem, hogy velem van.
Ez az utolsó a legerősebb érzelmileg, és ha belegondolok, mennyire rövid az az idő, amit még úgy tölthetünk vele, hogy tőlünk tanul, minket lát, én mondom meg neki, hogy mit meddig lehet, ő pedig alakítja a saját képére a saját világát, akkor ész érvet sem tudok amellett, hogy elküldjem. Ráérünk... Biztosan.