Majdnem tavasz

Ha nem tudnám, hogy november van, akkor csak a levelek színe miatt derülne ki, hogy jelenleg ősz van, nem pedig nyár eleje. Két éve már hóban jártunk, tavaly ilyenkor pedig fagyoskodtunk, áztunk. Biztosan hiányozna a tél, ha nem lenne, de kibírnám nélküle.
A múlni nem akaró napsütéses időt kihasználva (és nem kevésbé Dani "szabadságát") kirándultunk egyet. Mennyire szeretem, hogy tőlünk bármerre is induljunk, mindenhol erdőben vagyunk 5 perc alatt. Mikolt az autóban elaludt, úgy kötötte a hátamra Dani, hogy fel sem ébredt. Ezzel a hátizsákkal a világ végéig el tudnék gyalogolni, cseppet sem nehéz, sőt kimondottan kényelmes. Az pedig, ahogyan néha hangosabb halkabb horkantásokkal adja tudtomra hogylétét, egyszerűen mosolyfakasztó. :)
Az őszi erdő Hannából a legjobb formáját csalta elő, se egy nyafogás, se egy hiszti. Lábon sétálta végig a majdnem másfél kilométert, sőt út közben versenyt futott az állítólagos bogárral, aki amúgy elbújt, mert fáradt és alszik. Nagy fát keresett, amire felmászhatna, aztán beérte egy kisebb bottal, amivel viszont remekül lehetett az avarban bogarászni, rajzolgatni. Megvizsgált minden bokrot, virágot, öröm volt látni, ahogy élvezi a jó időt, a rohangálást, na meg hogy együtt vagyunk mindannyian.