Áron, aki ma már három hónapos

Ami először eszembe jut róla, a mosoly. Hogy bármikor meglát, szélesre szalad a csepp szája, és nagyra nyitja a kék szemeket. Őszintén, az egész lényével örül. Mindenkinek. Hihetetlenül szeretem Őt és ezt a kort is.
Mennyire nehezen szoktam hozzá a gondolathoz, hogy fiam lesz... És mennyire természetes ez most. Hogy sehol egy kis rózsaszín :)
A második gondolat, hogy nagy, hogy erős. Még a pocakomban volt, mikor ezt válaszoltam, ha megkérdezték, miben más, mint a lányokkal volt. Pedig ő volt a legkisebb mikor megérkezett, most pedig két hónapot ráver Mikoltra, egyet Hannára, bár amikor Hanna hosszban ekkora volt, súlyban jóval kevesebb. A buksiját simogatva érzem leginkább a különbséget köztük. Áron férfiasan, születése óta nagyjából azonos tempóban nő. 6230 gramm és 65 centi ma.
Írhatnék róla rengeteget, pedig a nap nagy részében alszik, vagy nézelődik. Ritkán sír, először csak legörbül a szája, és ha ezt időben észreveszem, akkor többnyire felvidítható. Kivéve, ha nagy a baj... szopi vagy alvásidő van.
Mikoltnál mondogattuk, de úgy látszik, ez az első gyerekünk után következőkre mind igaz, hogy olyan mérhetetlenül hálás. Mindenért. Ha beszélünk hozzá, kacag, és ő is mondja. Ha etetem, és jóllakik (mert közben nagyon dolgozik, annyira, hogy rám sem néz :)) szintén. Ha reggel meglát, ha a nagyobbak odamennek hozzá, akkor is. Kis kivétel ezalól Mikolt feltűnése, olyankor inkább kis riadalom fut végig az arcán, amit nem csodálok, mert a kisebbik nővére nem túl finom a közeledés tekintetében. Sem vokálisan, sem fizikailag. Remélem ez majd változik, mert egyébként nagyon örülnek egymásnak. :)
Mozgásban lassan, de biztosan fejlődik, tetszik ez a ráérősen megfontolt munkamód. Ma például a hátán fekve emelgette a lábait, gömbölyödni próbált, és elbillent az oldalára. Mindezt a legkisebb igyekezet, vagy erőlködés nélkül, a maga "légies", természetes módján. Lesz ebből még forgás hamarosan! :) A fejét még mindig jobbra fordítja, folyamatosan azon vagyok, hogy minél többet tartsa középen.
Háton alvó, erről nem tudom lebeszélni. A kiskendőjét a feje alá teszem, azt fogja, míg elalszik. És hogy ezt ki nem felejtsem... az alvó arcába is bele vagyok habarodva. Ennek a szerelemnek egy része biztosan a rutinosságnak is köszönhető, de valahogy azt érzem (és talán ez az, ami olyan nagyon más attól, hogy fiú) hogy nekem Vele csak úgy lennem lehet. A feladat Danié... És ettől még jobban szeretem a lányokat is...