Jeje

Már írtam erről korábban, de akkor csak egy mellesleg félmondat volt. Pedig annyira édes, hogy érdemel egy külön posztot...
Mikolt egyre több szót használ. Én pedig nehezen dokumentálom, ezt a részt az életükből valamiért nem tudom írással követni. Pedig biztosan jó volna majd sokára felidézni, és annyira hamar megtanulnak beszélni, hogy el is fejeltem, hogy hogyan kezdődött.
Vannak kedvenceim, például a kís, amit nagyon komoly ábrázattal mutat, ha az asztalon meglátja. De a hija (szia) is, és a bátyá is kedvesek, de talán fel is sorolhatnám az egész készletet, mert mind olyan "mikoltosan" sprőd, és egyben nagyon babás is.
Nos járunk ugye csiribirire. A foglalkozás viccesen (nem sok gyerek beszél még) bemutatkozással kezdődik. Kati körbejár és énekelve egyesével megkérdi: Szervusz téged hogy hívnak? És akkor legtöbb esetben a szülő válaszol, a többiek meg lelkendeznek...
Mikolt régóta mondja, hogy Hanna, Papa, Mama, a nagymamát jelen pillanatban Maminak hívja, de a saját nevét, vagy annak abszolút leegyszerűsített Mimi verzióját nem hajlandó. Pedig az inni is megy, vagyis az i-vel önmagában nincs gondja. Ha kértem, mondja, általában Mama sikerült. Aztán pár napja egyszercsak kimondta, harsonák, fanfár miegyéb, és ha kérdezzük, többnyire második nekifutásra már megy is.
Gondoltam, akkor itt az idő, megkérdem, hallja a Papa is. És sikerült!!! Boldogság. Aztán elénekeltük neki a csiris dalt, hátha csütörtökön debütálhat Katinál.
- Szervusz téged hogy hívnak?
- Jeje.
Hangzott a válasz. Harmincnegyedik nekifutásra is...
Szóban Mimi, dalban Jeje. Véletlenül sem téveszt.