Éjszakától hajnalig

... avagy hogyan csináljunk kedvet a tavaszhoz.
Ha nem lenne.
Mióta Dani hazaért, újabb vargabetűt vett az alvás. Zárójelben... hogy én mennyire unom ezt a slágert...
Nos újra Mikolt a műsorszóró kishercegnőnk, vagy túlpörög és nem hajlandó lefeküdni, vagy Hanna hiányzik neki, vagy Dani, vagy én, vagy éhes, vagy csak dacol.
Mindegyikre van a tarsolyunkban vagy háromféle forgatókönyv, egyik nagyszerűbb, mint a másik. És persze egyik sem működik. Legalábbis tegnap és tegnapelőtt este nem.
Azt, hogy lefekvés után a konyhában találtam a csapatot, amint a pulton ülve almáztak, már csak mellesleg említeném. Aztán van olyan is, amikor Mikolt irgalmatlan frekvencián kiabál, az apja pedig mondja neki a fürdőszobában a sötétben ácsorogva, hogy képes-e befejezni és erre azt válaszolja, hogy nem!
Mire Mikolt végre abbahagyja és elpilled, akkor meg Hanna kéri be magához apját anyját, ez utóbbi Mikoltot újra felzaklatja és az egész kör kezdődik elöről. Ha elég hangos, akkor Áron is ébred...
Hajnalban egyik másik harmadik kér ezt vagy azt, és ma reggel nem elég, hogy hétkor illetve nyolckor volt ébresztő, még a hó is esett. Minek? Ki kérte? Kövér könnycsepp gördült. Nem akarom máááár!!!
És akkor eltelt a délelőtt, a kevés alváshoz képest egészen konszolidáltan, csak Hanna esett bele a sárba, és Mikolt csak a zongorát popsikrémezte össze eléggé. De lett ebéd is, és kisütött a nap is. Áron pedig aludt. Egészen addig, míg én a lányokat le nem tettem és mert közben észrevettem, hogy egy adag ruha a mosógépben rekedt reggel óta, a felét ki nem teregettem...