Az utolsó nap négyesben

Úgy érzem magam, mint aki lefutott egy maratont, majd a célnál megveregetik a hátát és azt mondják, fuss még egy 10est...
Dani tegnap éjfélkor hazaért. Megvártam, mert Hanna nem akart időben elaludni. Mire végre mi is ágyba kerültünk, már jócskán elmúlt egy óra. Áron az éjjel háromszor evett, Mikolt hajnalban sírt fel, Hanna kora reggel jött át a miágyunkba.
Kiengedtem, mert hazaért a másik felem, de ez némiképp megnehezítette a dolgomat ma. A gyerekek is érezhették a türelmetlenséget bennem, mert az angyalság útjáról 180 fokos fordulatot véve kobold üzemmódra váltottak.
Hanna reggel óta csak rajtam, velem, vagy nyűglődik, hogy tésztát enne, amit Dani hozott. Mikoltot a délelőtt folyamán hatszor kellett lefejtenem Áronról, mert ráül, eteti, a cumit nyomja vissza a szájába, mindezt a legdurvább verzióban. Áron pedig bepótolva az elmúlt három nap elmaradásait, reggel óta sír.
A közértbe kellett volna elmennünk, hogy tejfölt vegyünk a tésztához, de nem volt erőm felöltöztetni a hármat, és kimenni velük a hóba...
Délben végre megtört a varázs, mind ettek, jóllaktak és egyszerre el is aludtak.
És a változatosság kedvéért várjuk a papát...