Vannak napok, (hetek...) amikor úgy érzem, összecsapnak a fejem felett a hullámok. Nem tudok a végére érni a dolgaimnak, ha belefogok valamibe, azt biztosan nem tudom befejezni, miközben tornyosul egy tonnányi egyéb.
Az igényszintem a gyerekek érkeztével nem lett alacsonyabb, látom a rend és a rendetlenség között a különbséget. Viszont tudok rangsorolni, és a prioritás most nem a takarítás. Úgy szoktam megoldani, hogy mégse legyen nagyon nagy az elmaradás, hogy minden naphoz hozzárendelek egy helységet, így esélyes, hogy mire a végére érek, kezdhetem is elölről.
A múlt héten, amikor az előszoba három négyzetméterét a negyedik napon sem sikerült csillogóvá varázsolnom, elkeseredtem. Dani viszont szombatra kiszervezte a munkát Éva néninek, aki reggel kilenckor fel is vonult, és majdnem hat óra alatt minden zugot tisztára suvickolt.
Beláttam, hogy arra, amit ő végigcsinált nekem az elkövetkező pár évben nem lesz módom. Jelesül egyben kitakarítani az egész házat majd élvezni, hogy bárhová nézek, mindenhol ragyogás. Így aztán nemcsak hogy nagyon nagyon örültem Éva néninek, de fontolóra vettem a kiszervezés rendszeresítését is, mondjuk havi egy alkalommal.
Éva néni kincs, folyt köv., addig pedig maradok kocatakarító... :(
Tidak ada komentar:
Posting Komentar