A múlt héten, szombaton.
Hannának a háta közepéig ér a haja, kibontva beleakad mindenbe, és ha megfordul evés közben, akkor a copfja biztosan lekváros, tejes, margarinos lesz.
Rám is rámfért már egy kis igazítás (most, hogy újra elkezdett hullani elhatároztam, megnövesztem... :):), és arra gondoltam, jó móka lesz kettesben elmenni otthonról. Reggel 9re kaptunk időpontot, ami nálunk még hajnal, Hannát úgy kellett ébreszteni, alig tért magához, felöltöztettük, és elindultunk.
Az autóban megkérdezte, hogy az ő haját is megmossa-e majd valaki, én pedig gyanútlanul azt válaszoltam, hogy nekem mossák, neki csak bevizezik.
Érdeklődve figyelte, ahogy rajtam dolgozott Ági, aztán amikor arra került a sor, megkérdezték, hogy az én ölemben ülve mosat-e, vagy már olyan ügyes, hogy egyedül fogja hátrahajtani a fejét.
Mint akire mérget szórtak, rohant be az ölembe, út közben elbotlott a zsinórokban, remegett, nem akarta, hogy hozzáérjen bárki. Semmivel nem tudtam rávenni, hogy próbáljuk meg. Hajtogatta, hogy kisgyerekeknek nem szabad levágni a hajukat, mert félnek... Pedig előző nap Mikoltnak újságolta, hogy Ági le fogja vágni, mert túl hosszú.
Sajnáltam, hogy fél, szomorú voltam, hogy nem vettem észre, ő nem érzi még biztonságban magát ilyen felnőtt helyen. Megértettem, hazafelé picit beszéltünk még róla, aztán nem hoztam elő többet a témát.
A haja pedig csak nő, remélem még a nyáron egyszercsak sikerül megrövidíteni egy kicsit...
Tidak ada komentar:
Posting Komentar