Amikor Hanna mászó karrierjét csiszolgatta, sokszor bemasírozott a fürdőbe, és hosszú percekig figyelte, ahogy a ruhák forogtak a dobbal. Hosszan és kitartóan figyelte, rengeteg kép készült a barátságukról. Ha nagyon nyűgös volt, ez volt az egyik eszköz, amivel biztosan sikerült lekötnöm, még akkor is, ha már a mesekönyv, a labda, vagy a babák sem segítettek.
Mikolt és a mosógép viszonya felszínes maradt, talán azért is, mert mire ő mászott, már a házban laktunk, ahol az emeletre került a masina. Azért ha elindítottam, ő is megcsodálta, de a rá jellemző hanyagsággal, csupán konstatálta, hogy valami zörög, és ment is tovább. Amikor már elérte a gombokat, akkor kötöttek szorosabb barátságot, de már ez a szakasz is lecsengőben van.
Nos Áron... Áron nem egy mosógép kedvelő. És akkor még finoman fogalmaztam. Ma felvittem magammal, gondolván neki is érdekes lehet a mosás, addig izgalmas is volt, míg a ruhák szanaszét hevertek, és bele lehetett mászni a kupac közepébe, de amikor elindult...
Áron megrettent, legörbítette a száját, majd keservesen sírva fakadt. Annyira, hogy az sem használt, hogy becsuktam a mosóluk ajtaját. Vigasztalhatatlan volt, rémült, és csak a földszinten, az ölemben békélt meg, akkor is fel-felsandítva az lépcsők útján az emeletre, vajon a rém is követett minket.
Hát így állunk. Azt hiszem, Áron mostanában nem fogja megszeretni a mosást...
Tidak ada komentar:
Posting Komentar