Szofi és Vazul

Néhány hete Feri lelkesen viszi a lányokat valamelyik hétvégi délelőtt Csobánkára, lovagolni.
Hanna minden alkalommal lelkesen készül, és nagy örömmel mesél az ottani élményeiről, a póniról, akit Szofinak hívnak, és akinek a hátán először ügetett.
Mikolt is lelkesen emlegeti Szofit, bár ő az a lassan melegedő fajta, sosem gondoltam volna, hogy egyszer neki is megjön a kedves és lóra pattan.
Pedig így lett... Ibolykánál szóba sem kerül Mimi lovagoltatása, Borzsi nem is póni, Mikolt pedig azt hiszem leginkább a termettől tart.
Volt persze motiváció, amivel Szofi kivételezett helyzetbe került, ugyanis Feri az egyik alkalommal egy szál virslivel kínálta meg a mi kis oroszlánunkat, akik kapva kapott az alkalmon. Igenám, de az ára az volt, hogy üljön fel Szofira. Nekem sosem jutott volna eszembe hogy ilyen csellel vegyem rá Mimit bármire, de tény, hogy a félelmének leküzdésében, és a magabiztossága kialakításában nagy lökést adott az az első szál virsli. Pláne, hogy mindenki a csodájára járt, hogy milyen édes ez a gyerek... Naná. Fapofa, eszegeti a virblit, közben Szofi lassan, gyengéden ringatja.
Ezen a hétvégén, hála a jóidőnek, még egyszer elmentek a lányok Ferivel, de ezúttal én is velük tartottam. Vittem a fényképezőgépet is, hogy megörökítsük kis Mikolt 2 éves lovastudományát.
Szofin aznap egy kislány gyakorolt, így Hannának egy igazi nagy ló jutott, Vazul. Mikolt, mikor meglátta, elszaladt... Mi tagadás, nekem is lettek volna fenntartásaim, Hannának viszont a szempillája sem rebbent, beszaladt egy kobakért, majd indult is.
És míg egyik ámulatból a másikba estem, Mikolt már meg is kapta a megelőlegezett jutalmat, és mikor Szofi Mimikész állapotba került, felült, és ment. Mit ment... Gyakorlatokat csinált. Nyújtotta magasra a csöpp kis kezét, megfeledkezve a virsliről, amit Feri közben elkért tőle. Ragyogott az arca, simogatta Szofit, és negyed órán át kitartóan, ügyesen végigcsinált mindent, amit Barbi kért tőle.
Fantasztikus élmény volt nekem is, látni, ahogy a két kislányom otthonosan mozog a lovak között, az istállóban, a helyiek között. Nagyon örülök, és végtelenül hálás vagyok Ferinek, hogy "elkérte" és ilyen jó helyre hordta a lányokat.
(És nem tudom szó nélkül hagyni, hogy ez mennyire fog hiányozni... ez is)