Egy nagy igazságot hadd szögezzek le. Mariannak igaza van. Ahol a kiskendő, a blog meg az imaszőnyeg, ott a lényeg.
Nekem a betűvetés olyan, mint a betevő. Így aztán az is nyilvánvaló, hogy írok. Mindenhol...
A kiskendő és az imaszőnyeg nem is kérdés...
De hogy milyen mélyen a húsomba vág, hogy bármerre megyünk, mindent igyekszem magamba szívni, és folyamatosan búcsúzom, nem is gondoltam volna. A ház kipakolása, a cuccaink összepakolása előtt fontosabb, hogy beszerezzem az összes mesekönyvet, cd-t, amiből a gyerekek magyar gyökereit táplálhatom majd. És akkor újra összeszorul a szívem, hogy vajon lesznek-e gyökereik? Mennyit számít három év? Cosmopolita, világpolgár. Egyre többen vannak, egyre többen lesznek, nekem mégis fontosak a gyökereim. Kis tükörbenézés után a kérdést elnapolom, de feszeget belül. Az én gyökereim?
Hogy tudom, mit jelent a túró rudi, hogy milyen a szürke marha, hogy ismerős a 4es6os. Hogy megtart a hálóm. A szociális. A barátaim, a családom.
Ha tehetném, összecsomagolnám ezeket mind.
Blanka naplójából jövök, már kibőgtem magam mára... Így aztán itt juszt se fogok pityeregni. Sőt.
Minden természetes. A mi utunk már csak ilyen.
Szeretem a gyerekeimet, szeretem a családunkat, szeretem a hazámat.
Megköszönöm amit kaptam és elengedem, ami nem az enyém.
A sok búcsú közepette pedig azon töprengek, hogyan adjak abból, amim most van. És még nem tudom. :)
Mindenesetre köszönöm szépen azt a sok lelkesítő hozzámszólást, ami az előző poszthoz érkezett.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar