Most, hogy egy kicsit aludtunk...

Biztos voltam benne, hogy ha egy keveset alszunk, minden sokkal jobb lesz.
Már az is nagyon fura volt, ahogy költöztünk, nem ehhez szoktam... Általában családi összefogással szoktuk megoldani ezeket a feladatokat, de az, hogy négyen jönnek egyenpólóban és rámolnak, mintha tényleg ez lenne a dolguk...
Aztán a kisbusz a repülőtéren... :) Többnyire lonely planettel a kezünkben szoktuk keresni a csatlakozást, így aztán mosolyt csalt az arcunkra, hogy táblával vártak bennünket, majd bepakolták a bőröndjeinket és irány a szállás.
Ami miatt ebbe belekezdtem, az a mai délelőtt.
A költöztetéshez ugyanis járt egy olyan szolgáltatás is, amelyben személyre szabottan kaptunk x órát, és egy férfi segített nekünk állandó lakást keresni, illetve azokkal az infokkal látott el, amit amúgy heteken keresztül csipeget fel az új lakó a szomszédoktól.
Nos a mi Robertünk délelőtt 11re érkezett, az ajtóban levette a cipőjét (csakúgy mint mindenki más, aki eddig jött hozzánk) és elővett egy táskányi anyagot, köztük két vaskos kötetet minden hasznos tudnivalóval. Azért ez tényleg nagyszerű.
Ma délelőtt főképpen a lakásra koncentráltunk. Hogy nekünk könnyebb legyen, Josephy is házhoz jött, ő egy kínai maláj és ő foglalkozik az ingatlanokkal.
Előbb körvonalaztuk, hogy mik a szempontok, majd igyekeztünk megtalálni a környéket. Nehéz ez így, hogy látatlanban folyik a válogatás, de bízom a fiúk tudásában, és bár meggyőződésük, hogy hosszú távon nem fogjuk kihasználni a kertes ház nyújtotta előnyöket, én mégis azt gondolom, hogy némi intimitásra azért vágynék... Lehet, hogy ehhez képest sokkal több pozitív oldala van egy Condonak, vagyis egy lakóparknak, ahol sokakkal lehet spontán találkozni, hiszen vannak közös terek, illetve helyben van a mosoda, óvoda, medence is, holnap mindenképpen megnézünk néhányat a felmerült lehetőségek közül.
Mire Roberték elmentek, megérkezett egy ún. légfrissítő berendezés is. Ez nagyjából olyan, mint egy párásító, csak illatot fúj. Szellőztetni semmi értelme, meleg is van, meg nem túl jó a kinti levegő. Így viszont legalább nem az áporodott, állott szag terjeng az apartmanban.
Ma már sétáltunk is, út közben találkoztunk egy elgázolt kígyóval is... A közeli bevásárló egységben ebédeltünk, a lányok egyelőre sem a thai sem az indiai konyháért nem rajong, ellenben tátott szájjal nézték, ahogy a szomszéd asztalnál az öt gyerek kézzel ette a rizst. :)
Az első benyomásokhoz szervesen hozzátartozik, hogy a szembe jövők ránkmosolyognak. Kivétel nélkül. És ez nagyon jó érzés. Idegennek lenni, úgy, hogy közben azért van pozitív visszacsatolás már nem is olyan nagyon nehéz. Jutka nagymamának tegnap este az volt a konklúziója, hogy ez valójában egyáltalán nem Ázsia, sokkal inkább emlékezteti nyugat Európára.
Nos ma azért kaptunk egy egy kis ízelítőt a pottyantós nyilvános illemhelyekről, bár a mama ezt nem is látta, én vittem Hannát pisilni.
Ő pislogott, nekem pedig tolultak az emlékek... :)
És hamár ez egy amolyan napi bejegyzésféle is lett, muszáj megemlítenem, hogy azért az roppant nagyszerű dolog, hogy a gyerekek bármikor medencézhetnek, nincs öltöztetés, ezzel együtt pedig nem a nap tűz, hanem kellemes szél fújdogál... Mondjuk nem délben. :)
Vannak persze kisebb fennakadások a rendszerben, de igyekszünk szép lassan elsimítani mindent.
Jó volna megtalálni a közeget, nem annyira gondolom, hogy minden nap különféle plázákban szeretnék sétálgatni a gyerekekkel.
Ezért aztán holnap az ikertornyokhoz szeretnék menni a nagy játszóra (a házban nincs sajnos...), aztán délután nekiindulunk a lakáskeresésnek.