30.hét Lellével

Negyedszer érkezik el ez a szám, és én minden alkalommal úgy érzem, hogy innen már csak napok kérdése, hogy megérkezzen, akire úgy várok. Pedig még 10 hét van hátra és mégis valamiért olyan közelinek tűnik a vége. Vagy talán csak én szeretném már nagyon, ha újra tudnék futni, hajolni, emelni, cipelni és nehezemre esik ez a fajta kiszolgáltatottság.
Hannával ilyen tájban hagytam abba a napi 12 órás munkámat, és naphosszat csak olvastam, feküdtem, gondolkodtam. Ez most egy kicsit más. :) Persze jó volna néha csak kifelé, vagy befelé nézelődni, talán a legnehezebb az, hogy most épp ketten teszik meg helyettem azt, amit nekem kellene. Petinek és Daninak köszönhetem, hogy némileg sikerül megtalálnom a napi egyensúlyt, leülhetek, lefekhetek ha este már nem bírom a hajtást, ők pedig elviselik, hogy így instruálom őket... pedig nem hálás ez...
Lelle pontosan 27 hetes kora óta megállás nélkül mozog. Ez az a fajta érzés, amire már emlékszem, nekem a szárnycsapások soha nem ismerősek. Van egy forduló, amikortól viszont hirtelen megváltozik az addig csak apró jelzésértékű mocorgás, és határozottan kivehető már minden kis alkatrész. Szeretem érezni, amikor egy kis hát, vagy térd megjelenik. :) Lelle Áronhoz képest egy kis pillangó. Jelen van állandóan, hullámzik a pocakom, de sosem fáj amit tesz, inkább csak nagyon jó érzés, hogy tudom, ő is velünk van már. Az aktivitása Hannáé, az érzés, ami a finomságát illeti, az Mikoltéra hasonlít inkább.
A huszon nyolcadik héten az ultrahangos becslés szerint 1144 gramm volt már és a csombcsontja az átlag legfelső határán volt. Azóta érezhetően nőtt, a hosszú lábacskáit minden percben érzem. :) Hogy én mekkora vagyok most, fogalmam sincs, valahol plusz 13 kilónál tarthatok, a pocakomat pedig még egyszer sem sikerült megmérnem. Dani szerint pillanatnyilag letagadhatatlanul a harmadik trimesztert élem, és ezt én magam is érzem. Minden nagyon lassan megy, és többnyire az elhatározás születik meg a nap elején, majd egy dolgot megcsinálva úgy érzem, elég is volt.
Igy egy kicsit átalakítottam a rutinokat, és igyekszem úgy főzni, hogy maradjon lefagyaszatni való adag is, hogy legalább hetente egyszer ne kelljen ezzel külön foglalkozni. Eddig beválni látszik. Devi nemsokára hetente háromszor jön majd, és még pár hét és anyukám is megérkezik. Onnatól pedig indulhat a valódi visszaszámlálás, és mint eddig mindig most is van bennem egy csendes óhaj, hogy bujjon ki egy picivel a kiírt időpont előtt, bár tudom, akkor jön majd, amikor neki a legjobb lesz.
A szülés még mindig formálódik bennem, a minap álmodtam azt, hogy a medencében vajúdtam, aztán bementünk a kórházba, és végül a szülőágyon szültem, úgy, hogy Dani tartott... ilyenünk pedig még sosem volt, hiszen a kádba nem is fér be mellém... Jó volt visszagondolni reggel erre, azt hiszem formálódik még sokáig a kép. Pénteken megyünk újra a saját orvosomhoz, felvetjük neki a mikádunk ötletét is, hátha ez lesz a megoldás.