Reménysugaracska

Orvosnál jártunk ma délután.
Dani elvitte az autót, mert a lengéscsillapítók finoman szólva kopogtak, így Jack taxisunkkal mentem. Meg Áronnal, aki egy óra alvás után (amit egyébként ebéd közben kezdett... :)) sírva ébredt, és mert egész nap embertpróbáló volt a vele való lét, úgy éreztem, nem hagyhatom itthon Petire.
Kicsit tartottam az egésztől, mert mostanában újra akkor kezd el torkaszakadtából kiabálni, ha csak meglátja az autósülést, és egyébként is mindenért kiabál... nem könnyű most vele. Kivéve, ha nagy a tér körülötte, és sok az ember.
Most valamiért Jack autója is megtette, a kórházban pedig példásan viselkedett. Pl. várnunk kellett Danira lent, Áronom pedig negyed órán át eljátszott azzal, hogy fel-le mászkált a kanapékon. A rendelőben pedig az egyik nagyon akkurátus asszisztens vitte ki egy sétakörre, megdöbbentően kezes volt... :)
De a lényeg. Nem számítottam rá, de ma is volt ultrahang. Pedig ennek az orvosnak van szívhallgató készüléke, elég lett volna meghallgatni a kis ketyegést, és mégis. Mindig meglep, mert mindig másra számítok a tapasztalatok alapján. Pl. sosem mondja meg, mennyi a vérnyomásom. Legközelebb megkérdezem tőle. :)
Megmérte a buksit, a combcsont hosszát is. De ezt sem osztotta meg velem, így fogalmam sincs, mennyit nőtt Jejje Józánk két hét alatt. Viszont készült édes profilkép, amit holnap fel is teszek majd...
Update: Íme a kép, és a súlyadat rajta (ami persze semmit nem jelent... 1525 gramm)
És ismét semmi vizsgálat, és vérvétel meg egyáltalán szóba sem került.
Csak beszélgettünk, többek között a kádkérdésről is. Sajnos ő nem szeretné, ha teknős Dániel bevinné... Az örömhír pedig az, hogy újra cserélődött a vezetőség, és ezúttal a Főnök egy vízben szülésre nyitott nő, a kérdés már csak az, mikor enged zöld utat Choongnak. Szerettünk volna időpontot kérni tőle, hogy meggyőzzük, érdemes mielőbb, de sajnos már nem volt bent. Két hét múlva mennünk kell újra, akkor esélyes, hogy bent találjuk, de holnap mindenképpen felhívjuk a kórházat, és megpróbálunk időpontot kérni.
Choonggal egyébként mindig nagyon jókat beszélgetünk, megdöbbentő az itteni várnadósok között azok aránya, akik császárt kérnek, vagy egyszerűen nem is tudják, hogy miért kellene természetes módon szülni.
Ha a statisztikákat nézzük, akkor a helyi sztárorvosnak, akinek 100 szülése van egy hónapban, minden második császár. Mert az biztonságosabb, és többet lehet érte kérni. Ez pedig egy magánkórház. Nagyon visszás a dolog szerintem, mégis így van. Choongnak csak 10 szülése van egy hónapban, és mert ennyi, úgy gondolják, nem jó. Pedig csak nem ad epidurális érzéstelenítést mindenáron, és oxitocint se, és nem tesz be kanült a biztonság kedvéért.
Szeretem az ő vízióit egy spa jellegű szülészetről... de lehet, hogy én lennék azon kevesek egyike, aki lelkesen szülne egy ilyen helyen. Most a divat inkább az űrállomásra hasonlító, gépekkel teli szülőszoba. Legalábbis itt...
A másik, számomra nagyon meglepő dolog, a szülésznők hozzáállása a szülésekhez. Igazából itt nincs is valódi szülésznő képzés, az ápolónők kapnak képzést ebből is, majd ha szülészetre kerülnek, akkor ott dolgoznak. Több, de inkább kevesebb lelkesedéssel, mert még egy magánklinikán is egészen csekély fizetést kapnak. Érthető hát valamelyest, hogy nem támogatják a vízben szülést, mert azzal több munkájuk van. Elgondolkodtam a hivatás szó jelentésén...
Ugyanakkor nincs szülésznő választás sem, és ráadásul az egyik jó épp nyugdíjba vonulni készül, júniusban, vagy júliusban... pedig azt hiszem futok egy kört, hogy mi lenne ha mégis ő lenne bent velünk.
Öröm van bennem, és bízom a legeslegjobb kimenetben, szeretnék kórházban, Choonggal, Danival és vízben szülni. Drukkoljatok...