Elővettem a 2004es kiadású lonely planetünket, és út közben kerestem benne, hogy mit lenne érdemes megnézni, miután itthon már az összes fellelhető oldalt átböngésztem. Hogy, hogynem, a LPben semmi nincs Putrajayaról.
És hogy miért?
Putrajaya egy igazi, nagyon jellemző gyönygyszeme Kuala Lumpurnak, így Malajziának is. Történt ugyanis, hogy a 2003-ig, negyedik (politikai karrierjét tekintve leghosszabb, majdnem negyven éven át elnökölt) miniszterelnökként működő Tun Dr. Mahathir Mohamad felvetette, hogy épüljön egy új városrész, amely a kormányzati funkciókat látja el, ezzel csökkentve KL túlzsúfoltságát és a város belső forgalmát is.
És mert a pénz nem számít, ha a cél nemes, a városrész meg is épült, és 1999 óta minden jelentősebb hivatal itt található. 2001ben Malajzia harmadik szövetségi területévé nyilvánították, KL és a Labuan szigeten található azonos nevű város mellett.
Ez az új építésű és ezzel természetes módon mesterségesen kialakított város bővelkedik az építészeti stílusok eklektikájában. Az ultramodern mellett megtalálhatóak itt a hagyományos ázsiai jegyek is, de mindenesetre az autópályáról lekanyarodva az az ember érzése, hogy valaki valóban nagyon megunta KL zsúfoltságát, élhetetlenségét, és olyat álmodott, ahol az emberek járdákon sétálnak, tóparti sétányokon, padokon ücsörögve nézik az esti fényeket, a közlekedés pedig háromszor három sávos, mégis belvárosias, fákkal, és zöld szigetekkel szabdalt utakon történik.
Az ilyen mesterséges városokról gyakran jut eszembe Canberra, de míg ott élő embert ritkán látni az utcán, ez itt valamiért élő. Persze sokat számít, hogy vannak lakóparkok, vagyis valóban élnek itt emberek, de még az igazi turiszti helyek sem kongnak az ürességtől, csak sokkal lazábban vannak egymás mellett az emberek, és ez inkább üdítő, mint szorongató.
Hatalmasabbnál hatalmasabb kiszolgáló épületek veszik körül a tavat, minek a partján az egyik turistalátványosság a Putra Mosque (ezt a gps konkrétan nem találta meg...), mellette a miniszterelnöki hivatallal, ahová egy olyan volumenű sugárút vezet, amit legalábbis egy királyi palota indokolna szerintem. A mecsettel szemben a tó túlsó partján áll az Istana Melawati Királyi Palota. Ez a második (a harmadikat épp most építik KLben...), de hogy is nézne ki, ha épp Putrajayaban nem lenne a királyi családnak rezidenciája... (alábbi képek a wikipediáról... a harmadik a királyi palota... az enyémeknél sokkal jobb képek, az érzés kedvéért itt)
Mi a mecsetet szerettük volna megnézni, de az csak hatig volt nyitva a nagyközönségnek. Igy a sétányon bicajoztak, motoroztak a gyerekek, ahonnan lesétáltunk a tó partjára (mozgólépcső visz le, két ütemben, közte egyszer öt, egyszer három lépcsőt kell sétával megtenni... ez utóbbit nem értem... minek az akadálymantesítés, ha nem teljes... most érzem ezeket az apróságokat nagyon nagy dolognak, de egy kerekesszékkel teljesen esélytelen lejutni, az amúgy nagyon kellemes tópartra). Itt a legkisebbekre is gondolva van egy ponyvával fedett kisebb játszó is, és kisebb éttermek, amelyek sötétedés után ugyan nem túl kellemesek, hiszen nincs világítás az asztaloknál... de finom, változatos, és olcsó ételeket kínálnak. Hanna nagy örömére még vattacukor is volt. :)
Biztosan megyünk még, mert ez egy olyan hely, ahol nem spóroltak a terekkel, nincs az a fajta zsúfoltságérzés, amit itt már majdnem megszokottként tudok kezelni. A jóárzésemhez valószínűleg nagyban hozzájárult az is, hogy kellemes szellő fújt, és nem volt csak huszonpár fok. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar