A zsepiről

Ami mostanbában elég szép számmal fogy.
Áron profi orrfújó, ami részben öröm, részben meg a fenének se hiányzik megtapasztalni, mennyire ügyesen csinálja, és erősít, ha kérjük...
A trombitálók sorába ma én is beálltam, aminek a pozitív vonatkozása, hogy mindig én vagyok az utolsó, így van benne hitem, hogy hétfőre mindenki rendben lesz. Végülis négy hét után elérkezhet ez a pillanat is.
Igen, igen, a légkondit kellene kitisztíttatni, és nem a mi lustaságunkon múlik, hogy még mindig nincs. Előbb Karolt kellene tudnunk elérni, aki beszél a ház urával, aki eldönti, mennyire fajsúlyos az ügy, majd küld valakit, aki majd egyszer megérkezik.
Időbe telik, csak győzzük kivárni egészséggel...
De mert a betegek vagyunk részt nem akarom tovább domborítani, a zsepi most egy egészen más gondolati láncot indított el bennem.
Elfogyott ugyanis amit eddig használtunk, és tegnap vettem három nagy csomaggal, három különböző terméket.
Ma kibontottuk a másodikat, és használat közben elöntött valami nagyon jó érzés. :) Egészen viccesen hangzik ez így leírva.
Lassan hét hónapja élünk itt, és ennyi idő kellett ahhoz, hogy találjak egy olyan papírzsebkendőt, ami legalábbis majdnem olyan, mint amit otthon használtunk.
Álltam a konyhában, kezemben a kibontott csomaggal, és arra gondoltam, hogy amikor az ember elhagyja az otthonát, azt a közeget, ahol még a budipapírt is automatikusan veszi le a polcról a DMben, meg sem fordul a fejében, hogy mennyire fajsúlyos dolgokat is hagy maga mögött. (pedig még egy egyszerű kéthetes nyaralás végére is mennyire tud hiányozni az a paradicsomszósz, meg mustár... )
És hogy az új élethez mennyire szükségem van, lesz az ilyen otthonos pillanatokra. És hogy ebben az új életben talán az egyik legnehezebb dolog, hogy miközben mindent úgy kell tovább folytatni, mintha otthon lennénk (ez persze kevésbé igaz akkor, ha nem kisgyerekkel tesszük ezt, de ez ránk nem vonatkozik...), arra megy el nem kevés idő és energia, hogy megtaláljam azokat az alapvető dolgokat, amik a biztonságot adják.
Persze lehet legyinteni is minderre, de mikor fújás közben elfog a nosztalgia, akkor azt hiszem kár volna szépíteni a valót, ami egyszerűen úgy hangzik, hogy a nagy dolgok a részletekben rejlenek...
Pl. hogy végre van egy olyan zsepi, amiből a tartalom nem a kezemben köt ki a végén...
És akkor a barackkonzervről még nem is írtam, pedig abból is megvan az igazi egy hete, de a dobozát anélkül dobtam a kukába, hogy megjegyeztem volna, melyiket is kell legközelebb vennem...