Épít

Amikor Peti január végén megérkezett, sokszor próbált kevés sikerrel Áronnal konstruktív játékokat játszani. Neki tetszett volna, ha egy vonatsínt össze lehetett volna építeni, de Áron akkoriban a második sín után szétszedte a készülőben lévő művet, így Peti sóhajtva feladta.
Azzal bíztattam, hogy eljön majd az idő, amikor Áron fogja kérni, hogy építsenek... Nem nagyon hitt nekem. :)
Mígnem egy pár napja...
Azt hiszem végképp elrontottam a lányokat... minden délben (míg én megeszem az ebédemet... csendben, egyedül...) megnézhetnek néhány mesét, mondjuk nagyjából húsz percnyit. Áront nem nagyon érdekli a dolog, bár amikor a távirányító a kezembe kerül, lelkesen toporog a képernyő előtt, aztán három perc múlva csendesen eljátszik mással.
Az egyik mese a Chuggington, Thomas mintájára vonatos, íme a főcím :)

Áron természetesen szereti, a zenéjére táncot lejt, nagyon édes, ahogy a ritmusra mozgatja az egész testét :)
Aztán a minap, a produkció után a sarokba robogott, ahol a kisvonatokat és a síneket tároljuk, és a kosárból a szőnyegre vitt egy darabot, majd visszaszaladt a kosárhoz a következőért, összeillesztette az elsővel (forgatnia kellett, hogy egymáshoz passzoljanak), majd újra szaladt... míg egy tisztességes kis pályát varázsolt.
Annyira ügyesen, és olyan kitartóan sokáig, hogy még volt időm arra is, hogy letotyogjak a kameráért, és megörökítsem a legkisebbünk első, önálló, konstruktív alkotását.