Lelle Róza születése

Tizedikén este már nem esett jól Áront szopival altatni... éreztem, hogy erősödnek az összehúzódások tőle... ugyanakkor reményt is adott, és gondolatban elmerengtem, hogy tulajdonképpen Áron is segít Lellének a nagy elhatározásban.

Éjfél körül mentünk aludni, forgolódtam, és egészen biztos voltam benne, hogy Lelle pontos lesz, másnap elindul. Áron egy körül ébredt, mellékucorodtam, evett, amit még intenzívebb mocorgás, és hullámzás kísért. Hogy abba maradt-e egyáltalán, nem tudom, mert végül elaludtunk, de hajnalban már azt álmodtam, hogy szülök, és reggel hétkor már csak nyitott szemmel figyeltem az órát, hátha megjegyzem az összehúzódások között eltelt időt. Pisiltem, közben kiesett belőlem a nyákdugó maradéka. Akkor már szinte biztos voltam benne, ez lesz az a nap.

A gyerekek nyolc körül keltek, Danival, akinek nagyon fontos dolga lett volna aznap, abban maradtunk, hogy vár, amíg csak lehet, hogy kiderüljön, tényleg szülök-e, vagy elmúlnak a hullámok, csakúgy, mint előzőleg. Beültem a kádba, és ismételgettem neki, hogy igen, szülök... Idővel elhitte, telefonálgatott, közben a gyerekek megreggeliztek anyukámmal, én pedig bevettem magam a lányok szobájába, lefeküdtem a kuckójukba, mert ha álltam, olyan érzésem volt, hogy Lelle kiesik.

Devi takarított, anyukám néha benézett, kérdezte, mikor indulunk, megnyugtattam, hogy amint úgy érzem mennem kell, megyek. Aztán feljött Áron és Hanna, végül Mikolt és Dani is, játszottak, aztán mellémfeküdtek, meséltem nekik, és amikor csendben kellett maradnom, kivárták. Hannával beszélgettünk erről is, hogy egy kisbaba születése így kezdődik, simogatta az arcom, mikor be kellett csuknom a szemem. Igy csináltuk végig hatan az egész délelőttöt, nagyon bensőséges volt és nagyon szép, ahogy mindannyian körülöttem, de békében, csendben voltak. Még a legkisebb is érezte, hogy nagy dolog van készülőben.

Végül megebédeltettük a gyerekeket és a szokásos menetben Áront a miágyunkban altattam, Mikolt Áron ágyába feküdt, Hanna pedig a kuckóba. Tudtam, hogy bár még magamtól nem indulnék, a legjobb időzítés mégiscsak az, ha akkor megyünk, amikor mind elpihentek. Áront még megszoptattam, és nagyon, de nagyon nehezemre esett otthagyni. Kifelé jövet tőle, Hannába botlottam, aki kint bóklászott és háborgott azon, hogy Mimi kiabál, hogy készen van és senki sem hallja. Bementem még hozzájuk is, elköszöntem tőlük azzal az ígérettel, hogy hamarosan jöhetnek majd megnézni Lellét. Hanna csillogó szemmel kérdezte, hogy most megyek-e a kórházba, hogy kiszüljön Lelle, és azzal engedett el, hogy legyen nekem nagyon jó ott. :)

Háromra értünk be, a medencét már töltötte egy indiai asszony, egy szülésznő, akivel a múltkor már találkoztunk, szintén indiai, idősebb, nagyon mosolygós, pedig bekísért a szobába. Ctg-t csinált, Danit pedig leküldte fizetni. Egyedül maradtam, hallgattam ahogy dobog a kis szív, közben ötperces, nagy hullámokat rajzolt a nyomtató. Szépen haladtunk az úton.

Amikor Dani visszaért, és levették a pocakról a ketyerét, megérkezett Choong is, aki megvizsgált. Hat centire volt nyitva a méhszáj. Magunkra hagytak bennünket, mi pedig kerestük a helyünket. Gyerekek nélkül, ráadásul úgy, hogy egy szavunkra mindenki ugrott volna, nagyon elveszettnek éreztük magunkat. Tudtam, hogy még nem itt lenne a helyem, és ez egy kicsit feszélyezett. A szülőszobában egy kis részen egy pici társalgó van berendezve, a szoba másik felében van a kád, és egy ágy, középen pici pult tv-vel, étlappal... nem ehhez vagyunk szokva. Tébláboltam, éreztem, ha leülök abbamarad a készülődés, igyekeztem Lellére fókuszálni, de nehezen ment.

Ha álltam és sétálgattam sorra jöttek a fájások, de hamar elfáradtam, és leültem. Akkor viszont teljesen leállt a folyamat. Nem akartam még vízbe menni, mert úgy éreztem korai, nem szeretnék négy órát ücsörögni a kádban. Eltelt egy óra ebben a lebegésben igazi történések nélkül, és öt körül úgy döntöttem, inkább mégis kipróbálom a medencét.

Viccelődtünk, mert a hőmérő egy napszemüveges gumikacsa volt, ott úszkált mellettem, nem lehetett komolyan venni a helyzetet, inkább egy wellnessnapra emlékeztetett, mint szülésre. :) Hat körül bejött a szülésznő, újra megvizsgált, még mindig hat centinél tartottunk. Egy kicsit elkeseredtem, és fogalmam sem volt, mit tehetnék azért, hogy táguljak. A homeos bogyókkal akkor már másfél órája nem is foglalkoztunk, Dani észbe kapott, és elkezdte adogatni. Az indiai odaült mellénk, és csak annyit mondott, legyek türelemmel, a baba tudni fogja, mikor van itt az ideje.

Negyed hét körül megérkezett Choong, beszélgettünk (többek között a linerkérdésről, ami aznap érkezett végül, így nem is a sajátunkat használtuk (a miénket végül elvitte, és nem fogják kiszámlázni nekünk azt, amit használtunk), meg a maláj űrhajósról, akinek a felesége volt az, aki szintén ezekre a napokra várta a babáját és vízben akart szülni... médiafelhajtás, miegymás jár majd a dologgal... és aki miatt Choong kicsit aggódott, hogy nehogy egy időpontra essen a két szülés, mert nehezen tudott volna kiállni mellettünk szemben ezzel a sokpénzes, nemtúlszimpi pasassal meg a médiával... meg a gumikacsáról), kérdeztem tőle, hogy mit gondol a burokrepesztésről. Azt gondolta, hogy nem. Kicsit megint megszeppentem, mert eddig mindegyiküknél volt, így tudtam, hol a vége, most pedig tanácstalanná váltam, és bármennyire is neki volt igaza, nehéz volt barátságot kötnöm a gondolattal, hogy itt most tényleg minden, de minden a maga tempójában fog történni. Pedig így volt a lehető legjobb.

Fél hétkor megbeszéltem magammal, hogy mostantól valóban szülök, Dani, mintha megérezte volna, kicsit gyakrabban adta a bogyókat, amikről hosszas eszmecserét folytatott az akkor már kékről zöld ruhára váltott szülésznőnkkel. Néha jöttek, mentek az ápolónők, kitudja ki miért jött be hozzánk, az egyik kérdezte Danit, hogy hozzon-e fájdalomcsillapítót, mert látja, hogy fáj nekem... Dani csak annyit mondott, hogy a fájdalom nem rossz... a kislányon látszott, hogy nem ehhez a válaszhoz van szokva.

Háromnegyed hét körül erősödni kezdtek a fájások, jólesett letenni a fejemet a medence puha szélére, kapaszkodni Dani kezébe, néha ránézni az órára. Akkor még azt hittem, legalább három előttünk van még. Rendszertelen, néha öt, néha hárompercenként érkező, egyre erősödő hullámok követték egymást, köztük pihentem, tengerpartot vizualizáltam, aztán egyszercsak három intenzív egybeért.

Hét után nem sokkal jött Choong, hallottam a hangját, ahogy beszélnek a szülésznővel, hogy lassan közeledünk a végéhez... nem hittem nekik, mert az lebegett a szemem előtt, hogy hat centis méhszájjal nem lehet szülni, ráadásul a burok sem repedt még meg. Negyed nyolckor érkezett meg a hangom, Dani akkor már tudta, hogy tényleg hamarosan kint lesz Lelle, és míg végigondta, hogy hanemlennemárburok, akkorfélóra... a semmiből, a fájdalom csúcsán megindult ez a kicsi lány kifelé.

A második nyomásra érkezett a kezembe a buksija, ekkor durrant el a burok is..., miközben Choong valahova kifelé tendált. Dani szólt a szülésznőnek, hogy menjen utána, mert Lelle fejecskéje idekinn van már. Simogattam, és nem hittem el, hogy valóban megérkezett. Még egy nyomás és kibújt a kis test is, én fogtam meg először, kerestem a térdelésből a legkényelmesebb helyet, ahol végre magamhoz ölelhettem.

Hét óra huszonegy perc volt. Dani odakucorodott mellénk, néztük, simogattuk a Hannahangú, Áronszájú, Mimiszemű kis csodát, és százszor beszéltük meg, hogy végül ő is gyönyörűen, gyorsan, finoman született...

A köldökzsinórt nagyon sokára vágták el, megvárták, míg a lepény megszületik. Lelle közben sírdogált, sok volt a fény, és fázott is szerintem, de betakargattuk, és énekeltem neki... megnyugodott és azonnal szopizni kezdett. :)

Choong gratulált, a babához, és ahhoz is, hogy nincs semmi dolga velem... kivéve hogy nagyon sok vért vesztettem, ami maitt kilátásba helyezett egy injekciót (amit végül nem kaptam meg), aztán elment. Sokára egy nővér jött, mérleget hozott és megmérte Lellét. Danival együtt ámuldoztak, hogy az 3760 grammot mutat.

Két óra múlva egy kétágyas szobába toltak ágyastul, Lellével együtt, és csak egy nagyon picit vitték el (Dani vele ment), hogy melegítsék. Amikor végül megérkeztek ők is, Lelle bebugyolálva békésen aludt.