Mikolt a flegma gyerekem

Elképesztően szórakoztató, és gyakran igencsak tenyérbemászó stílusa van a kisoroszlánnak.
Video nélkül nehéz ezt szemléltetni, ahogy arcokat vág a mondat közben, felhúzza a szemöldökét, aztán minden visszarendeződik az eredeti állapotba.
Játszik a hangjával, és közben még mindig megvan a vidékies akcentusa.
Gyakran fulladozunk a nevetéstől egy egy akciója kapcsán, meg összenézünk, hogy vajon ha értő közösségbe kerül, hogyan fognak rá reagálni. Azt hiszem kellő körültekintéssel kell majd tanítónénit választanunk neki... :)
A két gyöngyszem.
Úszik a medencében, (az udvaron lévő zseniális, mert hosszában végig lépcsőt építettek, öt fokkal, egyenként legalább 70 cm mélyek, lehet rajtuk kényelmesen ülni, de a különböző korú gyerekeknek így van pancsoló is a nagymedencében) karúszó nélkül természetesen, legalább olyan lendülettel az egyik sekályebb részen, mintha az olimpián volna... A távolban egy kisbaba sír.
Egyszercsak megáll, fülel, lekapja a szemüveget, és nagy szemekkel kérdezi:
- Ez a Jejje Józa?
- Nem.
- Akkor csak egy kisbaba?
Bólogatok, mire visszacsobban és küzd tovább az aranyért. Annyira édes, hogy megenném, a következő kibukkanásánál meg is kérdezem:
- Mimi, adhatok egy puszit?
Félig fuldokolva, de nagyon konkrétan ez a válasza...
- Nem.
Kurtán, határozottan, hangosan.
Hogy jól értsem :):)
És természetesen rám sem hederítve tovapillangózik.
Dani ekközben könnyesre vonyítja magát... megértem :):)