Hanna egészen picike volt, mikor rájöttünk, hogy ha a nagy esti sírásnak véget akarunk vetni, a legjobb módszer, ha a mosógépre applikált alkalmi pelenkázóra tesszük. Véletlenül a kazán alatt volt a mosógép, és akárhányszor letettük oda, Hanna hatalmas szemekkel bűvölte a kazán alját, elfelejtve az összes bánatát.Megnéztem mit figyel, a kazán alja rácsos volt. A kontúrok, ahogy a luk sötétje váltogatta a rács fehérre festett csíkjait, az volt ennyire lenyűgöző.
Ahogy kicsit később a könyvespolc ejtette rabul...
Van nekünk egy pihenőszékünk, Hannáé volt eredendően, aztán mindegyik örökölte, Áron rengeteget aludt benne minikorában, az asztal tetején. Kornél nem szereti, főleg amiatt nem, mert amikor három és négy hónapos koruk környékén a babák elkezdenek hasból felülés jellegű mozdulatokat produkálni (ami reflexes, egy idegrendszeri érés mellékhatása, semmi igazi adaptív funkcióval nem bír), akkor hajlamosak megkapaszkodni, és felhúzni magukat ülésbe. Ami pedig egyfelől korai, másrészt pedig nem is igazi, mert a felülnést (és bármi egyéb mozgást is) támasztással jó elkezdeni... Áronnál már figyeltem erre, mert tudtam, hogy kell. De ne szaladjunk előre ennyire...
Nos, míg ilyen picikék, ennek nincs jelentősége, viszont mindegyikük szeretett összegömbölyödve nézelődni, leginkább azért, mert a mi végtelenül egyszerű székünk huzata kockás.
Lelle a negyedik, aki a nagy sírás közepette bekerülvén a székbe (zavar ez a szó, mert igazából nem is szék, hiszen fekszik benne), nagy szemekkel fixírozza a huzat kockáit. Mindezt oly hatékonyan, hogy többször bele is aludt már. Legutóbb ma délben, előtte pedig tegnap délután, mikor futtában került bele a sarokban, a játékok közé száműzött alkalmatosságba. Egészen úgy nézett ki, mint egy a lányok sok játékbabája közül. :)
Tidak ada komentar:
Posting Komentar