Készülődnek haza

Úgy tűnik, az itteni mandátum lassan lejár.

Nem így terveztük, de mostanra megtanultam, az efféle dolgokat nem lehet tervezni.

Részleteket azért nem írnék, mert nincs belőlük kellőképpen kiforrott megbízható, és egyelőre még Danit sem kérdeztem meg, hogy írhatom-e...

Pont ezek miatt a részletek miatt érzem magam egy kissé hintában, kicsit olyan ez, mint a hosszútávfutó a rajtnál, aki arra vár, hogy dördüljön el a pisztoly, tudva, hogy sokat és nagyon nagy energiákkal kell teljesítenie, de hogy az a pisztoly mikor óhajt végre elsülni... senki sem tudja.

A lényeg, hogy azért készülődünk, legalábbis lelkiekben mindenképpen, és bár a gyerekekkel erről még konkrétan nem beszéltünk, egészen jó antennáik vannak, meg nem is süketek (csak ha egyébről van szó...).

Két kis párbeszéd következik, az egyik KisMikolt az autóban. Sóhajt (ezt kitől hallotta, hogy így kell gondterheltnek lenni...).

- Papa, én úgy szeretnék Magyarországra menni.

- Nocsak... és miért?

- Mert a Jutka is ott van.

- És mit szeretnél ott csinálni?

- Hát... visszavinni a papucsát... annak szerintem nagyon örülne.

Áron álmát őrzöm, illetve őrizném, de mind zsizseg. Rájuk dörrenek... elcsendesednek. Hanna feláll, csendben odajön hozzám (tudja, hogy nem nagyon rajongok ezért, mert Áron általában a félálomból aktív üzemmódba vált ha megérzi Hannát), általában azt szeretné ilyenkor, hogy ölelgessem meg. Már épp ráncolnám a szemöldököm, mikor suttogva megszólal.

- Mama, mi előbb megyünk haza Magyarországra, mint a Bogiék?

- Ezt hogy érted Hanna?

- Hát hogy nekünk előbb megy haza a repülőnk, mint nekik.

Kisimítva a ránc, megértem, mit szeretne...

- Ők most épp ott vannak... De amikor ők visszajönnek, akkor még nagyon sokáig itt fognak lakni. Amikor majd mi hazamegyünk, akkor már nem jövünk ide vissza. Soha többet.

Csend. Belekapaszkodva ebbe a csendbe átfut rajtam egy csomó érzés, fogalmam sincs, Hanna mit gondol éppen. Folytatom, ül az ölemben, simogatom a haját.

- Nekem hiányozni fog majd a meleg, meg a medence...

Felül, rámnéz, bár a sötétben nem látom az arcát.

- De Mama, a házunkban is van medence... emlékszel (csilingel a hangja) hogy a slaggal töltöttél bele vizet? Na majd azt a medencét megint felállítjuk, ha nyár lesz, mert ha meleg van otthon, akkor a mi udvarunkban is lehet medencézni. Télen nem, de nyáron igen.

Megpuszilgatom, visszamegy.

Én meg azon tűnődöm a fennmaradó fél órában, míg szabadulok, hogy mennyi ruhát kell beszereznem a télre...