Kirakó

Csütörtökönként a gyerekeim megtáltosodnak... Nem mindegyiken, de többnyire.

Nem mennek oviba, talán ez az ok, bár ugyanolyan korán kelnek, mintha mennének, és nyilván fáradtak is... és mégis.

Ma pl. leszámítva pár összetűzést hihetetlen összhangban játszottak, Hanna Áronnal a kertben vizezett egy csomót (új dimenziót nyitottak kismedencézés terén, a falhoz állítottba vizet engedtek, és a felfújható gyűrűkön fetrengtek, szorosan egymás mellett), Mikolt pedig egyedül játszott majdnem egész délelőtt.

Az emeleten babázott, gondosan kiszedve majd minden plüsst is a nagykosárból, az ágyába fektette őket, és betakargatta mind a harmincat.

Aztán négy babával és a hordozóval (ami a sok gyerek mellett csálén lógott a karján) jött ebédelni, a hatodik felszólításra... ma mégsem sikerült neheztelnem rá emiatt. :)

A legnagyobb meglepetést viszont ma a címben említett kirakózás okozta nekem.

Mikolt sem nem az az egyhelyben ülő, sem pedig az az igazi szüszmötülő típus. Mondhatnám ezt úgy is, hogy nem igazán kitartó, de ez nem igaz... csak nem érdekli egy sor dolog. Mert mondjuk könyvet nézegetni nagyon hosszan képes, sőt kipakolni is módszeresen pakol... viszont az esti mese egy jóideje kikopott Mimi életéből, egyszerűen nem hajlandóm kivárni, míg végigolvasom. Lehet, hogy fejből kellene... most viszont nem vagyok erre alkalmas.

A kirakózás Hanna privilégiuma volt eddig. Mikolt mégcsak a közelébe sem ment, leszámítva azt a kevés alkalmat, amikor kedvet kapott, és Hanna mellé kuporodva elnézegette egy darabig, hogyan készül a kép.

Szülinapjára kapott egy bárányos, nagyméretű, katicásat, hátha kedvet kap...

És lőn.

Tegnap először csak arra lettem figyelmes, hogy fent teljes a csend, és Mikoltot jóideje nem láttam. Este, amikor végre feljutottam, a játszórészen három teljes szett kirakó várt, hibátlanul összerakva a szőnyegen. Két kilenc darabos, és egy hatos. Nem volt szívem szétszedni. :)

Ma pedig nekilátott egy komoly 40 darabosnak, leült a kisasztal mellé, és míg a többiek a teraszon pancsoltak, ő kitartóan küzdött a részekkel. Teljesen más technikával, mint Hanna, de tökéletesen illesztette egymás mellé a darabokat. Soha még ennyit egyhelyben ülni és egy dologra figyelni nem láttam, repesett a szívem, ahogy oda-odapislogtam, nehogy elvesszen a varázs.

Végül Hanna bejött és a segített befejezni a képet, de a nagyját Mimi csinálta.